Egy Storage Boy egy napja

5:30 - Félálomban észleled, hogy Nayil, az őrült ukrán egy szál alsónadrágban fel-alá mászkál, mélyeket lélegez és reggeli tornába kezd. Téged a pólódban, polár mellényedben, lepedőbe és pokrócba csavarodva is majd' megvesz az isten hidege. Visszaájulsz.

5:35 - Arra ébredsz, hogy Nayil fekvőtámaszozni kezd a nyikorgó fapadlón. Visszaalszol.

5:45 - Minden mobil ébreszteni kezd. Polifónikus csengőhangok polifóniája, durva. "Mostmá' fel kéne kelni", gondolod. Rossz lelkiismerettel visszaalszol.

5:58 - Felébredsz a gyanúsan nagy csendre. Két perc múlva meló! Leugrasz az emeletes ágyról, bele a munkanadrágodba és a cipődbe. A kabátod is felveszed, egyrészt baromira fázol, másrészt a zsebében ott van bekészítve a reggelid, egy alma. A füves lejtőn a konyha felé kocogva eszed meg, közben azon gondolkozol, hogy ha rászántad volna a plusz fél percet az úton való közlekedésre, akkor most nem lenne tiszta víz a zoknid a hajnali párától.

6:01 - Felkötöd a piros konyhás bandanát és máris indul a pörgés. Mindenki nagyokat köszön vidáman, hogy mutassa, hogy milyen tökös gyerek. Kajára nincs sok idő, de azért egy joghurtot meg egy híg kávét megiszol dugiban, aztán nekiállsz ládákat pakolni a mínusz tíz fokos mélyhűtőben.

10:00 - Négy óra munka és egy csomó (magát kényelmesen kialudt) ember étkezésének végignézése után kajához jutsz. Úgy eszel, mint egy állat, egy tálra pakolva a salátát, a húst, a zsömlét, a banánt vagy narancsot, a salátaszószt meg a tegnapi maradék muffint. Végül is egész sokfélét és finomat eszel, csak nem is nagyon tűnnek fel a különbségek. Viszont minden baromi jól esik.

10:30 - A negyed óra szünet közben rájössz, hogy megint többet ettél, mint kellett volna. A munka folytatódik, egyszerre kell az ebédre és a vacsorára főzni, közben pedig meglepetésszerűen új szállítmányok érkeznek, amiket a helyükre kell pakolnod a raktárban, a hűtőben, a mélyhűtőben és a másik hűtőházban (ahová egy kis golfkocsival hajtasz át), valamint - ritkán - a mályik közös raktárépületben. Ellenőrizni kell az áruk mennyiségét is, aztán aláírni a számlát. Mivel ezt is mi csináljuk, ezért a fuvarosok (is) igyekeznek jóban lenni velünk. :D



14:30 - Ebédhez jutsz. Mint a reggeli, csak durvább. Másfél-két óra szünet, optimális esetben. Ha viszont snack-es vagy, akkor négyre vissza kell jönnöd gyümölcsöt, sütit vagy jégkrémet osztani az amúgy is túlsúlyos amerikai kölyköknek. (Legalábbis a te szemedben mind az. Minek akarnak enni, amikor pihenhetnél?)

17:00 - A munka folytatódik, utolsó menet. A vacsora a legdurvább, sokféle kaja, több desszert, kevesebb ember (van reggeltől ebéd utánig shift, ezek az emberek vacsoránál már nincsenek ott). Eddigre már teljesen be vagy csavarodva: folyamatosan baromságokat művelsz és észre sem veszed.



20:00 - Ha gyorsan ment a vacsora elpakolása, már ehetsz is!

20:30 - Fáradtan, de megkönnyebbülten hazaindulnál egy életmentő zuhanyra és az oly' messzinek tűnő, oly' áhított ágyba zuhanásra, ha nem te lennél a három szerencsétlen "pink men" közül az egyik ("napos", ő mosogat a staff kajálás után és este tovább marad, az elnevezés onnan jön, hogy az illető neve gusztustalan gonosz barbár elvetemült rózsaszín kiemelő filccel van kihúzva a napi munkabeosztás papíron). Így viszont nekiállsz felsöpörni és felmosni a konyhát, egyúttal rájössz, hogy nem is volt akkora poén napközben nem felszedni a leesett csoki, saláta, hús, sültkrumpli stb darabkákat, hanem egyenletesen beletaposni az enyhén lyukacsos felszínű padlóba. Azért egy almát meg egy after-vacsi narancsot még elcsórsz, mielőtt bezárod a konyhát.

22:00 - Lezuhanyzol némi várakozás és szokásos esti, fáradtegymással való kekeckedés után. (Hé, hé, van meleg víz!) Lemennél a staff lounge-ba tévézni, de félsz, hogy holnap képtelen leszel felkelni. Az almát betömöd a kabátod zsebébe, jó lesz majd reggelire...

23:30 - A két maintenance-os srác megérkezik: részegen és valószínűleg betépve feltépik az ajtót, nagyot döngve végigzuhannak a fapadlón és megállás nélkül röhögnek. A két ukrajnai srác, Sasha és Nayil kipattan az ágyból (ez utóbbi természetesen egy szál alsónadrágban), és - többé-kevésbé szó szerint - kirugdossa őket a Legvidámabb Barakkból (No. 30), megállás nélkül oroszul átkozódva. Fáradtan röhögsz. Visszaalszol.

02:00 - Jura (hivatalosan Yuriy), a mentálhigiéniailag igencsak instabil lábakon álló srác álmában beszélni kezd. Nem érted a szavakat, de a hangerőből és hanghordozásból ítélve valószínűleg éppen megnyúzzák vagy elégetik. Mindenki üvölteni kezd. Internesönel káromkodás-kakofónia, gyönyörű. Röhögnél, ha éppen nem trágárságokat üvöltenél a sötét plafon felé. Egy "rohadékbüdösjuraaa!" közepén váratlanul elalszol...

Hutuktuna

Beindult a meló, vége az ülepvakarásnak, lehet röhögni rajtunk. :D Múlt hét kedden tizenegy órát melóztunk, szerdán kilencet, csütörtökön tizenhármat, elég húzós. Hat óra előtt eddig kizárólag halak vagy reggeli repülőjárat miatt keltem fel, most viszont, akármilyen kínos, legalábbis egy nyárra életmódbeli változásként lesz ez jelen az életünkben. A meló nem sokat változott, általában nyersanyagokkal dolgozunk (például saláta, zöldségek, ivólevek készítése), mosogatunk és takarítunk, valamint pakolunk. (Ez utóbbit mi különösen sokat, mert mi vagyunk a storage boy-ok a konyhában.) Amióta nyolcszáznál is több embert kell táplálnunk itten, egy-egy munkaegység elvégzése ("menj és vágj fel ennyi meg ennyi paradicsomot a salátába") gyakran egy óránál tovább is eltart, és ami amúgy nem is lenne nehéz munka, az is nagyon fárasztóvá tud válni a monotónia miatt. Ezen kívül vannak a speciálisan raktáros-hűtős munkák, amiket csak mi csinálunk, én ezeket szeretem a legjobban. Ahol pedig mindenkire szükség van, az a vendégek kiszolgálása a pultnál étkezések alatt (speciális kaják és igények, repeta, desszert kiadása stb) és a piszkos edények eltakarítása.

Érdekes módon amiről otthon azt gondoltuk, hogy csak azt fogjuk csinálni egész nap, abból nincs sok. Például soha senki nem pucol krumplit! Amikor ugyanis hasábburgonyát eszünk, csak gyorsfagyasztott rögtönkész alapanyagokat használunk, amikor pedig főtt krumplit, akkor jól megmossuk, főzés után nagy fémlapátokkal összetörjük és a héjával együtt tálaljuk/esszük. A mosogatás is másképp megy, mint otthon, a nagy géppel (lásd korábban belinkelt videó). Persze az odakozmált, leégett vagy akár csak simán zsírosabb dolgokat nem igazán viszi ki az egyébként is állandó technikai jellegű problémákkal küszködő mosógép, szóval azért van oldschool sikálás is itt. A kazah lányokkal egyébként - akik imádják a mosógépből kijövő edényeknek a helyére vitelét intézni -, újra és újra kiújuló harcot vívok, mert szemrebbenés nélkül képesek bizonygatni, hogy "Clean! Clean!", mikor borsónyi tésztadarabok maradnak még a serpenyőkben, és a helyükre is akarják vinni őket. De a tányérokon és evőeszközökön is marad bőven "kutymuty" (ez a "Hogy vagy?" mondat kiejtése egy orosz lány szerint), mikor a tiszták közé kerülnek.





A következő "részek" tartalmából:
- Egy Storage Boy egy napja
- Menzakaja: kóser, nem kóser?

És jönnek és esznek...

Sokadik fejezet
amelyben megjönnek a kis vérszívók, mi tovább melózunk és persze Micimackó is lesz benne valahol...
Hát meggyüttek a gyerekek. Az első benyomásunk, amikor megláttuk a befelé áramló kocsisort és annak hosszúságát az volt, hogy "Bakker!!". Aztán megpróbáltuk poénként felfogni és elindultunk, hogy fotózzunk a ti informálásotokra.

Impresszív nemde?! :) Az volt a leg poénabb benne, hogy kb húszméterenként a sor mellett álltak ilyen hangulatfokozó emberek, akiknek az volt a dolguk, hogy egész nap amíg a kocsik özönlöttek befelé azt kiáltozzák, hogy "Hi! Welcome to Eisner Camp! Juhúúúú!".

Ime a képes példa.Elég röhejes volt...

Mikor kiértünk a tárbor bejáratához azt is megtudtuk, hogy külön rendőr volt kirendelve a kocsimennyiség miatt.

Aztán vidoran vidulva visszaballagtunk dolgozni... aztán már nem voltunk olyan boldogok... Mindent ötszörös mennyiségben kellett csinálnunk, a pöcsünkről is folyt az izzadtság, stb... Ám ekkor egyszercsak abba kellett hagyni a munkát, mert az egész kitchen-staff-ot kihívták a Dining Hall-ba, ahol az éhes tömeg morajlott. Kihvtak minket és Louis, az igazgató, elmondta a tábor összes lakójának, hogy mi vagyunk a kitchen staff. Mi főzünk rájuk minden nap, mi mosogatunk és gy tovább, hogy a tábor nem működhetne nélkülünk, de mivel általában éjt-nappallá téve a konyhán dolgozunk ritkán látnak minket a táborlakók ezért hajlamosak lehetnek arra hogy el is felejtsenek. Nnamost hogy ez ne történjen meg és hogy egy kicsit többet tudjanak rólunk mindenkinek be kellett mutatkoznia, elmondani pár mondatot magáról(honnan jött, mit tanul, hanyadszorra van itt, stb...) a közel ezer embernek. Felvezettek az emelvényre és kaptunk mikrofont meg minden rendesen. Nagyon jó érzés volt, hogy amikor lejöttünk az emelvényről mindannyian és mentünk vissza dolgozni a tömeg(gyerekek és felnőttek egyaránt) azt skandálták, hogy "kitchen staf! kitchen staff! kitchen staff!!"

Nna akkor hányat is töltsek a salátaöntetből??

Amikor elkészült a service line, volt egy kis pillanatnyi időm és kimentem fotózni egyet... A kaja már kint volt az asztalokon, mindenki evett és az egész rrohadtnagy terem televolt emberekkel!! Akiknek mi adtunk enni!!!! :DD

Csak 860-870 emberke...

Szóval megkezdődött az igazi meló. A napirendünk csak abban változott, hogy reggel 6-kor kezdünk és kb este 10-ig meg sem állunk(max 3 óra szünet két részletben). Tehát robotolunk :D . Najó elég a sajnáltatásból, a lényeg hogy tulajdonképpen nem nehezebb a meló csak több. Több szállitmány érkezik, több réntottét kell sütni(lásd a következő képen), többet kell mosogatni meg ilyenek. De valahogy csak megcsináljuk minden alkalommal.

Felipe küzd a húsz liter rántottával...

A napok végére mindenki eléggé kikészül. Rávetjük magunkat a maradék kajára és mindent felfalunk. Ezutén egy pihicigó, majd a hideg zuhany a bunkban... ezek nélkül nem lehet túlélni. Pár kép a helyzet szemléltetésére:

De van jó dolog is abban, hogy megjüttek a gyerekek. Pl megkaptuk a végleges szerelésünket, azaz a szakács-fejkötőt és a Kitchen staff-os pólókat!!! JEE!!! :)
Ittenvan:

(persze Micimackónak nem jutott... de cserébe elcsórta az összes mézet a raktárból :) )

"Apa, kezdődik!"

Megjöttek a gyerekek! Mindenhol ott vannak. Nagyon veszélyesek. A legtöbb 14 éves többet eszik, mint mi egy egész napos meló után! De persze nem mindegyik. Viszont amikor kint kellett állnom a backup-pultnál és a ráadásért jövőknek kaját osztanom, és egyszerre minden irányból jöttek a gyerekek és tolták az arcomba az üres tányérokat, akkor azért eléggé megrettentem. :D Meg amikor az ebédlő előkészítése közben ők már kint álltak az ablakokra tapadva és bámultak befelé, akkor bevillant pár zombifilmes emlék... "ezek mindjárt ránk döntik az ajtókat..."

Disclaimer: Valójában nem is utáljuk a gyerekeket és pláne nem félünk tőlük!

Little Busters!!!

"Itten balf*szságok történnek..."

A tegnapi nap volt az utolsó, amikor (kb)húsz asztalra kellett főznünk... Én és Andris ráadásul még szabadnaposak is voltunk, elhatároztuk tehát, hogy jól kihasználjuk és kiélvezzük az uccsó lazulást... namost ez többé-kevésbé sikerült is. Bővebben lejjebb.


Mint ahogyan azt a cím is mutatja elég sok béna/érdekes/röhejes és/vagy kínos helyzet ütközött belénk a tegnapi nap folyamán. Az egész nap hangulatát ezért teljes egészében nem tudnám átadni, ezért inkább kisebb életképeket, helyzeteket kiragadva nagyjából felmázolom elétek a történéseket.

Az egész a reggelinél kezdődött, amit lekéstünk. De sebaj, eszünk a kitchen staff-osokkal, mintha dolgoztunk volna(kicsit több fáradtsággal jár, mert el is kell takarítanunk magunk után, de kibírjuk, meg hát mégis ott a társaság... :) ).
A dolog folytatódott avval, hogy egy tartalmas aktív pihenéssel eltöltött napot szerettünk volna tartani, ehelyett időközben kitaláltuk, hogy az amerikai kultúrát a legjobban feltérképezni és magunkévá tenni úgy lehet ha alámerülünk minden rendelkezésre álló média legmélységesebb bugyraiba.... azaz tévéztünk vagy két órát... :D Egyébként egész tanulságos volt, úgyértve hogy pl itt is vannak ugyanolyan szar szappanoperák(annyira talán nem szarok, mert legalább próbálnak vicces lenni, meg vannak ilyen röhejes bejátszott nevetések, mint a "rém rendes család"-nál), sőt... van külön néger sorozat meg családos sorozat meg a tinis sorozat meg minden. Persze mind az ideális család csontvázára van felhúzva(papa, mama, fiúgyerek, lánygyerek, kutya + esetleg bébi, de ez már extrém) és persze ez is elérul valamit, kicsit ez is tanulségos.
Valamint azt vettük észre még, hogy sokkal igényesebbek és ötletesebbek a reklámok. Itt a marketingesek tényleg megdolgoznak a pénzükért. És természetesen itt nem maradt abba a nagy valóságshow-láz, még mindíg tele van velük a TV(pl.: Bride-Zillaz*, Hell's Kitchen**, stb...)

Ezután próbáltunk postolni a blogra, de lement az internet...(mostanában egyre gyakrabban elmegy, uh lehet hogy ha sokáig nem postolunk vagy válaszolunk akkor az ezért lesz. ) Ezután elmentünk a városba, mert Zoli B-nek fel kellett adnunk egy levelét, de ő meg dolgozott uh mi mentük el, szabadnaposok lévén. Itt történt egy kis jó is a napban, mert találkoztunk Mosha-val és Avishay-al az egyik közeli parkolóban és el tudtak vinni a postáig kocsival, ami amúgy egy olyan jó háromnegyed órás séta lett volna. Itt viszont rá kellett, hogy jöjjünk, hogy a posta zárva van már uh nem tudtuk feladni szegény ZoliB levelét. "Sebaj" - gondoltuk mi - "legalább megnézzük a vérost kicsit". Evvel nem is volt probléma megnéztük a két(egyébként elég színvonalas) CD-boltot a főutcán, majd rájöttünk hogy igencsak késő van tehát a főutca további részén átrohanva, éppenhogy csak néhány fénykép erejéig megállva megérkeztünk a Liquor Store-hoz.
______________

Pöcsködés a városig:



Pöcsködés a városban:


______________
Namost azt ennél a résznél tudni kell, hogy Amerikában nem lehet mindenhol alkoholt kapni... azaz inkább sehol sem lehet alkoholt kapni, csak a Liquor Store-okban. Tehát pl nem mehetsz be egy bevásárlóközpontba, vagy a sarki közértbe vagy akármilyen butikba venni egy üveg sört, mert nem tartanak. O.O Igen mi is nagyot néztünk elsőre.

Szóval odaétünk a városka két Liquor Store-jának egyikéhez(a másik 4 mérföldnyire van uh oda elég ritkén megyünk) és eszünkbe jutott, hogy milyen jó lenne (az uccsó gyerekek nélküli)estére venni egy-egy sört fejenként és eliszogatni a tábor mögött az erdőben... Nna hogy ne húzzam tovább a szót Andris bement(mivel ugye csak ő vehet alkoholt itt ebben az átkozott országban) én meg kint várakoztam. De gondolkodtam magamban, hogy minek várjak én itt kint a fülledt melegben, amikor bent jókis klíma van, és úgysem kocsmában vagyunk, elég ha az Andris "nagykorú" akkor is adnak piát, mert nem itt isszuk meg tehát onnantól kezdve a mi felelőss
égünk. Namost ezt rosszul gondoltam. Ahogy odamentem az Andrishoz(aki mellelsel épp fizetés közben volt) egyből megkérdezték, hogy vele vagyok-e. Mondtam, hogy igen. Erre figyelt csak fel Andris a pénztárcájából, mert eddig ott kotorászott a bankók után. Erre tőlem is kértek egy ájdí-t, mire én mondtam, hogy nincs nálam. Erre nem adtak piát(hangsúlyozom, Andris már épp fizetett volna), elhúzták előlünk az éltető nedűvel telt üvegeket és hajthatatlanokká váltak. Arra hivatkoztak, hogy akár ötven évesek is lehetünk, de akkor sem kötelesek ők minet kiszolgálni.

Egyszóval furcsa és balfék szituáció volt ez is, mint mindíg... :D

Ja, igen és még egy dolog: amikor még a főutcán nézelődtünk véletlenül összefutottunk Psemik-el(a lengyel sofőr gyerekkel), aki felajánlotta hogy hazavisz minket, de mi mondtuk hogy még nézelődünk egy kicsit. Aztán amikor hazafelé sétáltunk olyan félúton akkor is találkoztunk vele, de akkor már csak odaköszönt és nem állt meg, mert mi ugye már mondtuk neki, hogy majd hazamegyönk gyalog... :D

Egyszóval balfasz egy nap volt... de legalább tényleg kipihentük valamelyest magunkat.
_________________________________________
*: házasodós show, ahol a pacáknak vagy a nőnek a sok ellenkező neműből kell adott idő alatt kiválasztania a párját. A legdurvább az, hogy az uccsó kettőt felöltözve pereputtyal meg minden felvezetik az oltár elé és csak ott dől el hogy melyik meg haza... O.o
**:"sima" kis konhyai valóságshow(jó kis anyázásokkal :) ). Csak az ajánlókat láttuk, de az is bőven elég volt...

U.I.: Megvettem a gityómat!! JEEE!!!!! Néhány kép(az a fehér kötél a nyakán nem lesz majd...):

"I believe in America..."

Furcsák ezek az amerikaiak. Furcsa ez az egész.

Egyrészt nagyon sok előzetes várakozással jöttünk ide, valószínűleg sokkal többel, mint bárhova máshova külföldre annak előtte. Annyi amerikai filmet, könyvet, zenét stb faltunk már fel, hogy a tipikus furcsa bizsergés, ami akkor éri az embert, mikor először lát valamit élőben, amivel amúgy valamilyen formában már találkozott (pl a Colosseum vagy az első sziklás tengerpart), ez esetben összekeveredik a tompa megszokottsággal, "hát persze, hogy minden harmadik autó egy sárga taxi, elvégre New Yorkban vagyunk" (bár abból csak keveset láttunk eddig, de ez az érzés már akkor megvolt). Mert annyiszor láttuk már.

Másrészt viszont hiába próbál az ember fogódzót találni és általánosítások kerítésével körülírni, amire gondol, mert egy ilyen baszott nagy országnak nyilván ezerféle arca van, különösen, hogy a népessége is egy állandóan változó arányú totálisan kaotikus keverék. Azért még így is vannak dolgok, amikkel gyakran találkozunk, nyilván valamilyen mértékben jellemzőbb az itteniekre, mint mondjuk az európaiakra és így tovább, de hát megint csak: arányában nagyon keveset láttunk/látunk/fogunk látni, nem is túl mélyre, és hát tele vagyunk "+/-" elvárásokkal is. Tehát az elmondottak abszolút csupán személyes véleményként kezelendők és akként is csak időlegesnek és bizonytalannak. Nehogy magabiztosan hülyeségeket hordjak össze, bizony.

A sok rizsa után jöjjön néhány kósza vélemény. Itt minden kurva laza! (Ez jó nyitószövegnek hangzik egy felsoroláshoz mondjuk, de az most elmarad, mert nem tudok sok konkrétumot mondani. Egyszerűen csak mindenki laza.) Lehet, hogy az itt szokásos viselkedésnormák okozzák ezt az érzést, lehet, hogy az, hogy nagyon hirtelen szakadtam ki a zsúfolt, szmogos, vizsgák árnyától kísértett Budapestről a tágas barom utakkal, de kevés autóssal, rengeteg zöld területtel, nyugis , kicsi kertvárossal megáldott tábori létbe. (A tábor maga félig be van tolva az erdőbe, néhány barakkhoz igen meredek ösvény vezet! Az amerikai "Chip&Dale mókusok" és az egerek pedig olyan gyakran rohangásznak körülöttünk, hogy két nap után mindenki immunis lett rájuk és már nem kapkodunk a fényképezőgép után.) Be kell tartani a szabályokat (erről később), de az amerikai gondolkodásmód, azt hiszem, nem a szabályok ellenében feszíti ki a játékteret ("hogyan játsszuk ki"), hanem elfogadja, és azon belül meg olyan laza, hogy szétesik.
Féltem a kötelező jómodortól is. "Nájsztumítjúzzon napjában milliószor az, akinek hat anyja van, de ne én!, és ha rossz kedvem lesz, nem mosolygok, basszátok meg... Magyar vagyok! Álmosan nem köszönök senkinek! És nem köszönök meg minden apróságot, hiába várod, mert felesleges!", gondoltam. Nos, ez a hozzáállásom nyomtalanul elpárolgott (ami engem szerintem még a Daninál és a Zolinál is jobban meglepett). Nem tudok erről mit mondani, itt mások a szokások, és kész, azonkívül úgy tudom, bizonyított tény, hogy az ösztönös gesztusok, nem verbális reakciók (mint például jó közérzet esetén a mosolygás) visszafelé is hatnak (tehát a mosolygástól boldogabb leszel). De még ezt figyelmen kívül hagyva is, nem normálisabb a valóságosnál (ösztönösnél, őszintébbnél stb) kedvesebbnek és figyelmesebbnek mutatkozni, mint érzéketlenebbnek? Szóval ha ezt elfogadja az ember, akkor nem gond amerikaiul viselkedni, sőt sok helyzetben még kifejezetten jól is esik, hogy használhatom ezeket a kifejezéseket, amik alapban nem sokat jelentenek, de lehet őket úgy mondani, hogy jelentsen valamit. Szóval ez a dolog tetszik.
Amit gyakran hallani, hogy itt általánosságban kövérebbek az emberek, nos ez valószínűleg igaz, de csak egy-két ijesztő embert láttunk, az általános elhízás nem olyan durva, a fiatal nők meg sportolnak, és ez a nem éppen kalóriaszegény táplálkozással együtt sok esetben csinos alakot és pont megfelelé méretű húspárnákat eredményez. Azért a táplálkozással vigyázni kell, minden fejlett országban egyre nagyobb gond ez, és ha nem akarjuk, hogy az átlagéletkor mélyrepülésbe kezdjen, nagy változásokra van szükség. (A tej viszont finomabb, ha kevesebb szűrésen és kémai csesztetésen megy át. A tejben legyen zsír és olyan tejszínes beütés is! Az amerikai tej fehér víz. De még íze sincsen, az adalékok ellenére sem! Szörnyű. Az amerikai kávéról meg ne is beszéljünk. Amerikai kávé nem létezik.)

Itt még a csocsófigurák is dagadtak?!

Amit nem tudtam megszokni még: a batár nagy kocsik. Mindenki terepjáróval, pick-upokkal, kisbuszokkal közlekedik. Nem utálom én ezeket a kocsikat (bár biztos rengeteget zabálnak, nem mintha szerintem itt ez bárkit is érdekelne), csak szokatlan a dolog. Ami viszont bánt, az a pazarlás. Itten geci jólét van (lehet, hogy a nagyvárosok szegényebb negyedeiben mást látunk majd, de most itt vagyunk New Englandban, és itt ez van), ki szabad dobni a kaját (úgyis többet adnak, mint amennyit meg tudsz enni), bagóért jutsz használt kocsihoz, amit utána elég beletolni a tengerbe vagy elvinni egy roncstelepre, és így tovább. Mondjuk ennek egy része már Európába is igencsak jön be, más részét meg talán csak azért érzem hangsúlyosnak, mert a konyhán default és külön kóserügyi higiéniai okokból rengeteg kaját és nyersanyagot hajítunk ki.

Hej, a büszke csillagos-sávos Amerikában mindenhol ott van! (Minden McDonald's 'M' betűre, telefonfülkére, szoborra, parkbejáratra stb jut minimum két nagy amerikai zászló. Nem vicc!)

Apropó konyha: fogunk mi is főzni, most már majdnem biztos. Én elsőre a gulyásra szavaztam, ami viszont kiüti a pörköltet... hmmm, lehet, hogy inkább egy szimpla húslevest kéne csinálni vagy gyümölcslevest, akkor lehet pöri galuskával, de előételnek még Hortobágyi húsos palesz, utána meg rizskoch és csokis süti (francia recept) mondjuk. Négyen leszünk majd a munkára, ha a debil nagy eszközök kezelésével nem lesz gondunk, akkor semmivel.

Üdv, tépek kajálni mostan. Legyetek jók, és írjatok ám, hogy tudjuk, hogy miről írjunk és hogyan, és miről és hogyan ne stb.

Kicsit többet a konyháról

Ígéretünkhöz híven feltöltöttünk több képet, meg videót meg minden... most pedig összegyűjtöttem az erőmet, hogy írjak egy hosszabb postot.

Mi tehát konyhások vagyunk, és ezért a konyhán dolgozunk nap mint nap. Azért, hogy egy kis képet kapjatok erről úgy gondoltam, hogy írok róla kicsit.

Ez az ebédlő(Dining Hall), ahol minden étkezés folyik. Itt fog enni majd a tábor apraja-nagyja ha itt lesznek a gyerekek(tudom, hogy ezt nagyon sokszor emlegetjük, de csak azért mert mi itt élőben is egyre többet idegesítjük egymást vele... nemtom mi lesz itt...). Tulajdonképpen arra mire akartam arra nem jó ez a kép, mert pont csak az első fele látszik az épületnek. Innen jön be minden földi halandó, de mi a konyhások hátulról megyünk be, ami az első videón is látszik meg a következő képen:

Bejutottunk tehát a konhyába(a baloldalon látható szürke lengőajtón keresztül). A bejáratnál közvetlenültalálható egy polcos állvány, amire pakoljuk a konyhába be nem vihető cuccainkat és amin vannak a tiszta kötények és a papírcsákók. Ettől beljebb egy vizes tartály és a poharaink(ez az egyetlen hely, ahol inni lehet a konyhában). A fénykép fő témája azonban a konhya egyik legkirályabb cucca: a fridzsider. A nagy fémajtó mögött egy kisebb nappalinyi hűtőszoba van, amit szintén láthattatok már "élőben" videón.

további fotók:

____________________________________________________________________

Ha kicsit beljebb megyünk a konyhába a süteményespultokhoz érkezünk. A kéksapkás úriember mögött látható két pultról van szó. Itt készül minden édesség, úgymint cookie-k, brownie-k(csokis pite), cheese cake-ek(nem, ez más mint amit a spanyoloktól tanultunk) sőt még a speciális zsidó szombati kalács is a Hala[ejtsd: erős 'há'-val]. A kép előterében az ismételten ipari méretű habverő és tésztakeverő gép(aminek rejtelmeit Andris és Felipe Mosha a szakács segítégével próbálja felderteni). A faablakos létestmény a szoba túlsó felén Mila a konhyaigazgató irodája(ahonnan az egész konhyát belátja ;) ).

Ami az előző képen Andris feje fölött volt látható most teljes szépségében megcsodálható. Ez a levesespult eszköztára.

Magát a levest a hatalmas Steamer-ekben főzzük(a képen a főnök, azaz a kéksapkás pacák mögött látszik egy).

A nagy fémbigyó a plafonon egy hattalmas szagelszívó ami azért kell, mert a levesek, a sütőplatnik és a fritőzök vannak alatta, amik nagyon büdösek lennének ha nem lenne 15másodpercenként lecserélve a felettük levő tér levegője.

A platnikon készülnek a rántott és grillezett húsok, ha nem péntek van, mert minden pénteken a kinti hattalmas grillrácsokat rakjuk tele, valamint pl most melegszendókat csináltunk rajtuk. A mögöttük levő fritőzök genyó egy dolgok... egyszer volt csak szerencsém tíz percet dolgozni velük de az elég is volt egy időre.

A platniktól csak egy hosszú asztallal elválasztva vannak a gáztűzhelyek, és a sütők. Itt a sütiktől kezdve a mélyhűtött csirkéig minden készül, de csak ritkán csinálunk itt akármit is, mert veszélyes és inkább a szakácsok dolgoznak itt.

A konhya másik oldalán a fridzsiderhez és a sütispulthoz közel van a húsos pult és rögtön a mosogató másik oldalán a zöldséges pult. Itt készülnek a nyers húsokból készülő ételek és a saláták, köretek. Itt már kicsit többet dolgozunk, és szeretünk is mert jópofa.

További képek:

___________________________________________________________________

A 'Service Line' belülről és kívülről:

További képek:

Mára ennyit... majd még jelentkezünk! ;)

Élet Eisnerben 2.

A második hét elteltével kezdünk beleszokni a munkába, az itteni életbe. Szabadidőnkben netezünk, zenélünk, filmezünk. Eddig a szomszédos üres bunkba jártunk zenélni, de oda sajnos már beköltöztek, úgyhogy maradt a mi sűrűn lakott bunkunk illetve a mögötte lévő árnyékos placc. Sportolhatnánk is, ha nem lennénk ilyen lusták, mert van egy csomó lehetőség. Lehet kosarazni, focizni, futni, ping-pongozni, airgame-ezni, kondizni, már a medencét is megnyitották egyik nap...
Esténként nagyon hideg van (egyre hidegebb), már az Illy is fázik, ami jelent valamit. A vicces az a dologban, hogy a szobánk tele van ventillátorokkal, amiket 3 karbantartó lakótársunk csórt valahonnan, dehát nem sok hasznát vesszük ilyen időben. Napközben egyábként általában meleg van, csak esténként hűl le nagyon az idő. Egyelőre csak egerekkel osztozunk a bunkon, de lehet hogy beköltözik majd egy pár mókus, nyúl, sas, esetleg egy medve (mondták, hogy egy pár éve járt a táborben egy medve).
A táborban egy csomó embernek van golfkocsija (hogy elektromos vagy benzines arról még folyik a vita), amivel közlekednek. A konyhafőnöknek is van egy, amit mi is vezethetünk, ha elcsórjuk, vagy ha elküldenek a nagyraktrába valami cuccért.
A mosással is minden rendben volt (bár illy pólója foltos maradt), visszakaptuk mionden cuccunkat, annak ellenére, hogy előtte mindenki óvva intett attól, hogy leadjuk, mert kimosssák ezer fokon, meg eltűnnek a dolgok...
Internetről rendelt dvd-k, cd-k, könyvek, térképek is érkeznek apránként (jó hogy nem egyszerre, mert így minden napra jut valami).
Szóval egyenlőre minden okés, nyugis a tábor. Kár hogy ennek a békés nyugalomnak végeszakad, ha megérkezik az 500 gyerek.

"Éljen a cs. kir. kretenizmus!"

A munkáról, a fáradtságról, a Korán kelésről és a stresszről, összezördülésekről nehéz jókat írni és még nehezebb megörökíteni, de a mókázásokat annál könnyebb! :D
Ezen a videón például a felmosók leöblítése közbeni spontán szívatás látható.

A szakácsoknak nagyobb a felelőssége (a múltkor például egy kondér marhát elcsesztek, mert túl korán megsózták és a zöldségeket is túl hamar szórták bele, így a hús száraz lett, a zöldségek szétfőttek... kaptak is fejmosást a főnöktől), de azért belőlük is előtör néha a debilség. Egyébként is érdekes, hogy munka közben, nap végén, fáradtan is mennyire hat az emberre a hangos zene (még azok is, amiket amúgy nem szeret), bár lehet, hogy éppen a fáradtság miatt annyira hatásos. Itt meg Mosha mossa menetelve a kondért.

Munka után pedig, akármilyen fáradt is az ember, muszáj néha elmenni mulatni. Nincs is jobb, mint egy időutazás vissza a hatvanas-hetvenes évekbe egy jó kis képzeletbeli acid trip erejéig a bowling klubba, ahol este bekapcsolnak a funny fények.

Reklámilly barátunk persze stílusos pózba vágódva figyeli strike-ját, de Zolit sem kell félteni, trükkös meglepetés split-et gurít merészen.

Végezetül néhány Funky Bowling kép meg még kettő Juráról, amikor strike-ot gurított.
("Your average psycho serial killer.")

Trágár nyelvleckék kezdőknek és haladóknak

OROSZ
Пошол на хуй! (Pasól ná huj!) - Menj a picsába!
Пиcдec! (Piszgyec!) - Bassza meg! A francba! / [Valami] nagyon vacak.
Блять пиcдec! (Bljáty piszgyec!) - A kurva picsába!
Tы бальшой хуй! (Ti baljsój huj!) - Te kurvapecér! (Szó szerint: Te egy nagy fasz vagy.)

SPANYOL
Pinches mosquitos! (Pincsesz...) - Kurva szúnyogok!
Puta madre! - Kurva anyád!

Héber káromkodásokat is próbáltunk gyűjteni, de eddig még senki nem volt hajlandó tanítani nekünk egyet sem. Viszont tudunk köszönéseket, leila tof például.
A magyar káromkodásokat viszont mindenki nagyon szereti, mert olyan jó erőteljesek. A legnagyobbat meg akkor röhögtük, amikor
valami barátságos anyázás során a Narancs-Tetvesből idéztük egymásnak a "Tudod, mit fogsz te bekapniii!" mondatot, mikor a mexikói srác, be akarván szállni a magyar "beszélgetésbe", az egyetlen magyar szót kiabálta nekünk: "Fasz, fasz!"

Aki a fentieket elolvasva úgy gondolja, hozzávetőlegesen képet nyert értelmi színvonalunkról, az kérjük, ne tegye (még ha igaza is van).

Day Off (szabadnap)

Tegnap volt a második szabadnapunk, ami nagyon jól jött, mert Daniék gitárt akartak venni, és így lehetőségük nyílt erre. A délelőtti punnyadás és kis edzés (van egy konditerem, de nem az igazi) után, délután be is mentünk a városba (Great Barringtonba), ahol volt egy viszonylag nagy és viszonylag drága hangszerbolt. Az magas árak ellenére szerencsére találtak maguknak megfelőlőt, tokkal, ajándék húrkészlettel és pengetőkkel..., Danié elekroakusztikus Andrisé akusztikus, de mindkettő nagyon jó hangszer. A boltos is nagyon jó arc volt, mert tax (adó) nélküli árakat számolt, így olcsóbb volt.
Hazafelé sikerült vennünk igazi kávét (ezt azért említem meg, mert a kávé, ami a konyhai automatából jön, annak se jó íze nincs, se nem ébreszt fel), ami nem könnyű feladat Amerikában.
A táborban kerti grilles vacsora volt (remélem amikor a gyerekek itt lesznek, és mi dolgozunk nem lesz, mert az elég sok pakolással jár), ahol megtudtuk, hogy a tábor főnöke fizeti nekünk az esti bowlingot:)
Bowling után még volt egy kis zenélés, miegymás, aztán alvás egészen fél 5-ig, amikor is az egyik (egyébként sem 100-as) ukrán lakótársunk, Jura (részletes bemutatás később) felébresztett minket ordításával. Mindenki megijedt, hogy mi történt (tornádó jött?/gyilkos?/betörő?...), de kiderült, hogy csak rosszat álmodott. Hmmm... (attól tartok Jura okoz még meglepetéseket nekünk a nyár folyamán).

Ahogy ígértük

Ahogyan ígértük tehát a konyhai életről egy kicsit informatívabb videót is felraktunk. Az előző inkább a feeling átérzése miatt került fel, meg mert mindenki elég jellemzően viselkedik a videón. Na azért nem teljesen, mivel legalább a film kapcsán beszámolhatunk egy átlagos napunk beosztásáról.

Három féle műszak lesz egész nyáron. A délelőttös(reggel 6-tól du. 3-ig), a délutános(reggel 10-től finish-ig, azaz este 8-9-ig) és a fullos(reggel 6-tól finish-ig). Mindenkinek lesz hetente három fullos napja és három napja amikor vagy délelőttös vagy délutános lesz és persze hetente egy szabadnap.

A napi beosztás kb ez:
-reggel hattól előkészítjük a reggelit.
Ez abból áll, hogy kétféle műzlit töltünk kiöntőedényekbe(asztalonként egy-egy mind a két féléből), salátát készítünk általában uborka, saláta, paradicsom és esetenként tonhal felhasználásával majd kiporciózzuk szintén asztalonként(külön salátaszószt is kell mellé kiöntögetni kis edénykékbe). Ezután ha van valami meleg étel reggelire(pl palacsinta, vagy bundáskenyér* vagy tojásrántotta) akkor azokat tálcákra tesszük és a melegítőbe** pakoljuk. Ezután mindenből számbavesszük a backup-ot(biztonsági repeta mennyiség) és ha kell még akkor csinálunk. Ezután jön a kicsit lazább rész, amikor is megjön az ebédlőbe a nagy embersereg és az imádság után felszolgáljuk a kaját. Ez úgy történik, hogy a melegítőket kitoljuk az asztalsorok végére majd szépen minden asztalra téve egyet-egyet mindenből végighaladunk. Ez minden étkezésnél így van, csak pl ebédnél vagy vacsoránál sokkal több cucc van a melegítőkbe, uh szarabb kipakolni! :D Ha mindenhova raktunk már akkor a melegítők visszakerülnek a konyhába és a backup-ot rakjuk be, hogy azt is melegen lehessen felszolgálni. A konhya kiszolgálópultjánál adjuk ki a backup-ot, és személyesen kell odafáradniuk érte az emberkéknek ezért sokan elég bunkók, de megtanítjuk nekik, hogy a konyhásokkal inkább jobb jóbalenni... :DDD Ez eltart kb háromnegyed órát, amíg mindenki eszik, meg még ötször visszajönnek repetáért meg minden. Amikor lecsendesedtek a kedélyek odakinn, eltakarítjuk a kiszolgálópultot és kezdődhet a mosogatás, pörgés... A zsúrkocsikat(az asztalt nekik kell letakarítani maguk után és mindent rárakni a kocsikra), mint ahogyan a videón is láthatjátok, csak odatolják a mosogató részhez, itt mi átvesszük őket és letakarítunk róla mindent. Az edények bekerülnek a mosogatógépbe és onnan meg a szortírozó lánykákhoz. Miután mindez kész mi is elmehetünk enni a saját kis ebédlőnkbe. Mindez kb 9-ig tart, de később a gyerekekkel majd fél 11-ig is eltarthat.

Ez előszörre nagyon furcsa volt, de mostanra már egészen megszoktam(többiek nevében nem tudok nyilatkozni :) ). A három izraeli szakács marha jó fej és mindíg csinálnak a staffosoknak külön kis kajákat, meg minden.

-a többi kaja nem különbözik sokban a reggelitől, csak méskor csináljuk és több a meleg étel. Ami viszont furcsa volt, hogy mindag van külön diabetikus, külön laktózmentes, külön ilyen külön olyan spec kaja is és mindig el is fogy...
Az ebédet 11-től kezdjük el előkészíteni és a mi kajálásunkkal együtt kb 2-ig tart, a vacsorát 5-től csináljuk és mint már mondtam van olyan, hogy 8 vagy fél 9-ig is melózunk.

Itt a melegítőbe berakás előtti előkészítést láthatjátok. Akármilyen kajét kell berakni akár a hűtőbe, akár a melegítőbe... tulajdonképpen akárhova, akkor előtte le kell fóliázni. A műveletet Abishai az egyik izraeli szakács mutatja be.

Ebben a videóban azt figyelhetitek meg, hogy hogyan működik a hattalmas mosogatógép, és hogyan dolgozunk vele. Valamint ami a kis bedóablakon kívül folyik az a kis zsúrkocsik letakarítása, a koszos edények beadása, az evőeszközök csoportosítása és elkülönítése és végül a tiszta kocsik helyre rakása.

Nna ez itt a fridzsider... :) Komolyra fordítva egy nagyobb nappalinyi frigónk van itten a konyhában, aminek a rendjéért mi felelünk Andrissal. Elég király meló. De nézzétek meg magatoknak, hogy mekkora is ez a dolog... ;)

___________________________________

*:itt a bundáskenyér édes és fahéjas és ráadásul juharsziruppal eszik... király! :D

**: a melegítők olyan nagy gurítható sütők, amik éppen csak forrón tartják a bennük levő dolgokat. A konyhában be vannak dugva ameddíg az evőseregre várunk, utána meg csak éppen a kiszolgálás idejére húzzuk ki őket.

VIDEÓ!!!

Tehát végre sikerült felrakni egy videót a video google-re, úgyhogy most meg is osztjuk veletek azon nyomban. Ne türelmetlenkedjetek, jön a többi is, csak nagyon sokat foglalnak, ezért ritkán van annyi időnk, hogy feltöltsünk egyet-egyet. Ne izguljatok, szépen-lassan felkerül minden, nem maradtok soha újdonság nélkül.

Íme:
Egy átlagos nap átlagos munkakezdése. A konhya előtt Sashá-val és Zoli 'B'-vel találkozunk, majd a dupla kihajlós ajtó mögött feltárul szemetek előtt az ételkészítés helyi birodalmának előcsarnoka. A termetes ember piros sapkában Ido a főszakács, a mellette álló fiatalabb fapofa (kék sapkában) a konyha igazgatója (Kitchen Manager), ő irányítja az egész konyhát, a helyi emperor :) ), majd Felipe perdül egy utolsó táncra a meló előtt...

Visszatekintés - A repülőút

Csakis a ti kérésetekre...

Korai kelés, Ferihegy 2A, csodálkozás, hogy nem is onnan indul a gép, átkutyagolás 2B-re. Búcsúcigó, filózás, hogy visszajövünk-e még...

A Campleaders-ből is felbukkant két kedves munkatárs, akik az utolsó (hazai földön felmerülő) guzmikat próbálták elsimítani. Persze velünk nem volt gondjuk. ^^

Aztán végre felszálltunk a gépre, másfél órás volt az út, de még így is kaptunk egy kis kompakt kaja pakkot az ölünkbe, hogy kilötyögtethessük a szószokat.

Rómában átszálltunk egy olasz járatra, ami egyenesen New Yorkba ment. A csomagjainkat nem kellett felvenni, a terminál nem volt messze stb. Ez az út már hosszabb volt, kábé kilenc óra. Megnéztünk egy hihetetlenül szar, ócska, szánalmas amerikai családi filmet is, végig abban reménykedve, hogy "ennél gagyibb már nem lesz", meg egy másikat is, ami nekem nagyon bejött (The Missing Star, egy nyugis, lassú, filozófikus olasz-kínai kicsit romantikus játékfilm). A repülőn két étkezés volt meg ingyen italok (kóla, gyümölcslevek, de még bor is!).

Gondoltam is, hogy jól be kéne rúgni, ha már tíz kilóméter magasan vagyok és könnyebb dolgom is lenne, de aztán nem mertem, nehogy ne engedjenek be New Yorkban a határon. A vízumunk ugyanis, amit a budapesti amerikai nagykövetség adott, nem tutibiztos vízum, hanem csak az az időintervallum, amin belül egyáltalán ott lehetünk. De a végső dátumokat ott, az amerikai reptéren írja rá valami Jim Jack! Amúgy meg elég furcsa volt este hétre megérkezni New Yorkba egy korai kelés és két fárasztó repülőút után, aztán átállni az ottani időre (délután egy óra, ragyogó napsütés). A gépen még több kaját kaptunk, meg párnát is.

New Yorkban sok ember szállt le velünk együtt a gépről, féltünk, hogy nem érjük el egy órán belül a buszt, amivel a táborba visznek. Ehhez képest ki kellett tölteni egy lapot, hogy nem akarunk döglött papagájokat és romlott húskonzerveket becsempészni, aztán egy faszi ujjlenyomat-ellenőrzést végzett (a vízumigénylésnél, Budapesten már vettek egyszer) mindkét kezem mutatóujjáról, töltögetett egypár papírt, aztán intett, hogy húzzak a szomorú életbe. Három hosszú percig álltam ott előtte, készen arra, hogyha faggatni kezd, rafintált, körmöntfont körmondatokkal meggyőzzem, hogy nekem otthon két barátnőm és három feleségem van, minddel van gyerekem is, abszolút vissza akarok menni Magyarországra három hónapon belül, véletlenül sem maradnék kint vízum nélkül, és különben is, utálom az amerikaiakat és már most honvágyam van. Ehhez képest ő mindvégig összesen két szót mondott ki ("Left!" és "Right!", az ujjszkennerre bökve), én pedig egyet (egy barátságos "Hi!"-t, az elején, amire nem reagált, ezek után meg én sem strapáltam magam). A vámon pedig egy barátságosan vigyorgó fekete fogadott minket, aki háromszor is megkérdezte, hogy tényleg nincs-e nálunk bármiféle húsnemű vagy egyéb tiltott termék, majd amikor már biztosra vettem, hogy gumikesztyűt húr és mélyen a seggünkbe túr, vigyorogva továbbengedett minket, anélkül, hogy belenézett volna a táskába. (Úgyhogy legközelebb azért hozok magammal egy-két csirkés szendvicset meg egy kompótnyi romlott csigát, fúj.)

Ezek után felszedtek minket egy sárga iskolabusszal és elhoztak a táborba, slussz-pász.

Coming up next:

- Most már beszéljünk végre a kajáról, de tényleg!
- Orosz és ukrán káromkodások! Pasól ná huj szúká!
- Első benyomások Amerikáról (kocsik, városok, beszélgetés, sör, trükközés).