Human Dignity
Hülyeségek mindig történnek az emberekkel, velünk meg pláne. Persze, hogy most is egyre-másra különféle francok esnek meg velünk. Mivel a történetírók szigorú kötelességei közé tartozik mindenről megemlékezni, ezért ezekről a dolgokról is meg kell emlékeznünk. (Én kaptam a "Human Dignity" történetet, de Dani és Zoli is fog majd mesélni egy-két jó kis égést.)
Az egész azzal kezdődött, hogy kummantottunk egy kis almalevet a konyháról. Nem nagy dolog, muffinnal például már az első napok valamelyikén megtömtük víg barakkunk rózsaszín fürdőszobáját (ma hajítottam ki őket, egyrészt már kezdtek gusztustalanok lenni, másrészt meg veszélyesek... de ez már az Éjjeli Támadás történetéhez kapcsolódik). Az almalevet egy nagy (új korában hideg ivóvizet tartalmazó) műanyag kannában tartottuk a napközben szépen felmelegedő barakkban (úgy néz ki, mint egy fakonténer). Előbb-utóbb azonban szép lassan megrohadt és kezdett nagyon büdös lenni, úgyhogy Zoli (a másik Zoli, akit mi Zozónak hívunk és egyébként egy kicsit Törppapásan néz ki) az egyik este dühösen kirakta a ház mellé, mert nagyon zavarta a szag az alvásban. (Hogy miért nem a vécébe öntötte ki, rejtély, amit máig nem tudott megmagyarázni.)
Az almalé tehát elhagyta közvetlen környezetünket, és nekünk teljesen meg is felelt a dolog. Nem így Louisnak, a táborigazgatónak, aki egy-két nappal később összehívott egy meetinget a Kitchen Staff férfi részének (rajtunk kívül csak három Maintenance-os srác lakik a harmincas barakkban). Becsületére legyen mondva, a dicsérettel kezdte. Nagyon szépen dolgozunk, mondta, meg van elégedve. Minden maradjon így, és jóban leszünk. Holnapután minket is befizet a Six Flags-be (hatalmas vidámpark (Theme Park), írunk majd róla persze), mehetünk együtt special day off-ra, tehát láthatjuk, jutalmazza ő a jó munkát. Viszont sajnos valami kellemetlen dologról is kell beszélnünk. A mi barakkunk mellett találtak egy nagy műanyag kannát tele vizelettel. Ő nem is tudja, hogy mit mondjon. Nem hitte volna, hogy előre meg kell kérnie minket, hogy ne gyűjtögessünk a pisánkat kannába és hozzá még ne tartsuk az egészet kint a házunk mellett.
- There are children here! - hangsúlyozta Louis. Aztán kifakadt: - Human Dignity! Please use the toilet! Every bunk has a bathroom and it's not so far! Please go out and use the toilet!
Ledöbbenve ültünk. Én nem is kapcsoltam rögtön, hogy a vizelettel teli kanna az a mi almalevünk lehet (persze akkor a legtöbben még azt sem tudtuk, hogy az almaleves kanna már két napja a ház mellett üldögél). Sokaknak az első gondolata az volt, hogy valamelyik másik barakk lakói helyezték oda a kannát szívatásból vagy poénból. Mindenesetre senki nem kért elnézést vagy ilyesmi, bár Louis is korrekt volt, mert nem kezdte el a szokásos tanár szöveget, hogy "lépjen elő..." vagy a cizelláltabb "én nem akarok nyomozni az ügyben, úgyhogy derítsétek ki ti, hogy ki volt az...". Meg amúgy is, tíz-tizenöt liternyit egy ember valószínűleg nem tud összepisálni feltűnés nélkül egy kannába. Mindenesetre Louis a kelet-európai kultúráról újabb tanulságokkal gazdagabban elhagyta a Kichen Staff Lounge-ot, mi pedig elkezdtünk iszonyúan röhögni, miután leesett, hogy csak a megrohadt almaléről volt szó. Mila és Ido, a főnökeink, valamit a jelenlévő szakácsok persze nem tudták, miről van szó, és félelemmel vegyes döbbenettel néztek minket.
- You guys are animals! - mondta Mila, bátortalan félmosollyal és ügyesen (de nem elég ügyesen) leplezett csodálattal. Persze rögtön hárman kezdtük győzködni, hogy csak almalélopásról volt szó, de nem használt. (- Sure, sure... - mondta, és gyorsan lelécelt.)
Szóval így történt. A Human Dignity kifejezés rögtön szállóigévé vált a körünkben, mint ahogy a "Please use the toilet!" felszólítás is, amit bárhol, bármikor rá szabad kiáltani a másikra és mindig vicces. (Másoknak nem, amikor ezt a mondatot hallják kiszűrődni a konyhából... :D ) Elvileg Louisnak is szólt valaki, hogy mégse nézzen minket állatnak, de ez nem biztos, meg most már mindegy is.
