2007/08/09

Második fejezet : trip-day Bostonban

...amely nem is a második (de már nem emlékszem, hogy hányadik volt az utolsó normálisan számozott fejezet), és amelyben jól ismert ifjú barátaink bemutatják, hogyan lehet $16 elköltésével megnézni Bostont és egy iszonyatjó chillout napot tartani a nagy gürcölés közepette. (Nincs Micimackó!)

Az első trip-day programja Six Flags volt, azaz a marhajó vidámpark. Most érkezett el a második session kirándulónapja, ahol a kitchen staff Boston mellett döntött. A másik lehetőség egy óceánparti bícs lett volna (beach, nem bitch... kac-kac, örök poén) fürdési lehetőséggel az egész napra.

Az utazást megelőző nap szívás volt, mert akkor kellett előkészteni a reggelit és a másnapra vihető szendvicseket, meg persze összelopkodni a raktárból és a frigóból a jobb cuccokat ;) .

Délelőtt 9-kor indultunk a táborból. Beszálltunk a már jól ismert iskolabuszba és irány az autópálya! Maga az út elég uncsi volt, de azért akadt egy-két jó pillanat, például amikor rávettünk két mellettünk elhúzó kamionost, hogy bőgesse meg a kamion kürtjét. A Zozó ötlete volt és a Simpsons-ból tanulta. Király! Sajnos a jó kis Neil Young CD-nket viszont kivetették a kiöregedett rocksztárnak tűnő transzfesztita buszhifiből és valami szar diszkózenét tettek be heyette... a konyhában is állandóan ez megy. Már eléggé ki van vele a tökünk. Ja, és Marcsinról a szűkszavú lengyelről csináltunk egy vicces képsorozatot.

A buszsofőr elég jó arc volt. Amikor felszálltunk akkor egy Mick Jagger fejű kiöregedett rokker csávónak tűnt, be is rakta a jó kis gitárzenénket(lásd feljebb). Aztán kiderült az első megállónál, hogy nő, de ez mit sem változtatott a dolgon. Akkor is jó arc volt, lazán vezetett nem tolta a szokásos buszvezetős hülyeségeket és majdnem elütött egy kamiont a benzinkút parkolójában elinduláskor.

Mikor felbukkant Boston az egyik domb mögül és mindenki megpillantotta élete első felhőkarcolóit eszeveszett fényképezés kezdődött a buszon. Mindenki a bal oldali ablakokra tapadva nyomkodta a gombot. Persze jó fényképet csak én tudtam készteni, mert a sok pancser nem tudja hogy kell üvegen keresztül messzire fotózni (*kárörvendő nevetés*).

Végre megérkezünk, leszállunk a bepállott, szűk és büdös iskolabuszunkról, felnézünkaz égre és házakat látunk. Azaz felhőkarcolókat. Marhajó érzés volt, és egyben egy kicsit kellemetlen. Ekkor jösz rá, hogy most tényleg ott vagy, ott állsz és nézelődsz ahol és amit eddig még csak a filmvásznakon és képeslapokon láttál, kicsit ráébreszt hogy milyen is egy igazi "nagyváros". De ugyanakkor az is egyből befurakodik tudatod egy eldugott kis résén, hogy te most itt egy kis senki vagy... egy a sok milliárdból. Felnézel egy felhőkarcolóra és egész nyomasztó tömegével rádől a fejedre, eltakarja a napot. Egyetlen ilyen épületben ezrek dolgoznak, vagy éppenséggel tízezrek laknak(vagy egy de nagyon gazdag :) ) és te itt a tábor, a barátok és a vészkapcsolataid nélkül kevesebb ideig húznád mint az őserdőben vagy éppen a vietnámi fronton... Mindenesetre nekem nagyon jó felkészülést adott New York-hoz. Már tudom nyomokban, hogy mire számítsak... nyomokban. :D

Szóval amikor leszálltunk evvel az érzéssel és a határtalan szabadság érzetével a mellkasunkban nekivágtunk az első népszerűnek tűnő utcának és csak három forduló után jöttünk rá, hogy azt sem tudjuk, hogy hol vagyunk és mit akarunk megnézni és hogy egyáltalán merre menjünk. Szerencsére azért a három forduló alatt útbaesett egy kis túrisztinfó ahol felmarkoltunk fejenként egy-egy ingyenes Boston-belváros térképet(ha már ingyen van mindenkinek kellett).
A nagy rádöbbenés sokkhatása előrántotta gyomrunkból az éhséget is valamint a táska is nehezedett, így hogy nekünk kellett már cipelni nem a busznak, úgyhogy jónak láttuk leülepedni az első alkalmas mellékutcában egy padra. Sikerült pont egy fiatal turbékoló pár elé ledöccennünk nyomorodott szendvicseket rágcsálni, szívószálas üdítőt szopogatni és fenhangon(magyarul) rácsodálkozni minden környező magas létesítményre. Egy kis kaja a hasban és már mindenki bátrabb is egy falatnyit: oda libbentünk a fentebb nevezett párocskához és a térképre mutogatva kérdőjeleket rajzoltunk a levegőbe(megkérdeztük őket hogy hol a fészkes fenében is vagyunk azon a színes vonalakkal és téglalapokkal teli lapon amit szorongattunk). Ők nem túl készségesen elmagyarázták, hogy a térképünk nem a legjobb minőségű és különben sem tudják pontosan hogy hol vagyunk most éppen(Ez kész! Ezen teljesen kiakadtunk. Helyiek és azt sem tudják hogy hol vagyunk egy belváros-térképen... ejnye...).
Erre Zozó elindult információ gyűjtésre. Kisebb nehézségek árán*, de megtudta hogy hol vagyunk éppen és már készen is állt egy napi tervvel, amit gyalog simán be tudunk járni és még király is :) .


A
megvalósított terv

Innentől kezdve baromijól éreztük magunkat egész nap. Mintha egy más világba csöppentünk volna. Az igazi Amerikába, nem a tábori Amerikába :) . A Busz a Quincy Market közelében rakott ki minket úgy 11-12 felé. Este kilenkor pontosan ugyanonnan indult tovább, tehát jó kilenc óránk volt bejárni az útvonalat, amit meg is tettünk. A Quincy Market egy marhajó hosszúkás piacépület, amiben szinte csak kajáldák sorakoznak, de abból minden féle. Sushi, thai, wok, koreai, kínai, bbq, hamburgeres, tengeri herkentyűs, stb... A market mellett meg beülős éttermek és sétálóutcák vannak innen ez a jobboldali fotó is(a jobboldali szürke épület a QM).
A market utáni következő célpont a Boston Common park volt. Ez egy városliget szerű és méretű dolog, de rendben van tartva, jobb hangulata van, szellősebb és nem csak csövesek vannak benne. Addig viszont a belváros szívén kellett átvágnunk. A felhőkarcolók között tekeregve találtunk egy kis kápolnát vagy nemtommit, de marhajól nézett ki(balra a képen), mintha besompolygott volna egy kisgyerek a komoly felnőttek közé. Boston belvárosa egyébként hangulatra könnyed és laza. Nekem legalábbis így tűnt, nemtom milyen lesz majd a többi nagyváros, de Boston nagyon tetszett. A parkban jó kis dzsembori figadott. Mindenki fürdött a közmedencében, mindenki a füvön heverészett, tiszta hippi telep hangulata volt. A parkból marha jó kilátás volt Downtown Crossingra, ami megint magasházas rész. A park melletti Massechussetts State House-ot is megnéztük, ami tulajdonképpen Massechussetts állam parlamentje, vagy valami olyasmi, de nem valami nagy pukkanás... olyan mint egy dzsámi. Ja, és ráadásul be sem tudtunk menni, csak kívülről tudtuk megnézni, meg elhülyéskedni a JFK szoborral(további infóért keresse fel a galériát). A state house után folytattuk utunkat a Downtown Crossing felé.
Útba ejtettünk egy Dunkin' Donuts-ot és jól befánkoztunk és bekávéztunk(marhajó fánkokat csinálnak, nagy kár hogy magyarországról kivonult a cég). Itt a downtown-ban csak egy westernboltot akartunk megnézni, amit nem találtunk meg... pedig mentünk vagy három kört. Vagy a reklámban volt elírva az utcanév, vagy nemtom mi van. Csak azért lett volna jó, mert akarunk venni egy cowboy-csizmát majd, de még egyet sem láttunk úgy istenigazából élőben. Nna mindegy, kell hagyni valamit Nevadára is. A bolt helyett viszont találkoztunk egy kigyúrt feka csávóval aki az egyik ház állványzatán húzódszkodott... senkinek sem tűnt fel csak nekünk.
A DtC-ból egyenesen a Chinatownba vezetett utunk, ami nagyon hangulatos volt. Tényleg 70% fölött volt a sárga/normális emberek aránya és tele volt minden kína kajáldával meg zöldségessel. Volt egy nagyon hangulatos kis bejáró ami tiszta Jackie Chan filmdíszletnek tűnt, de nem fotóztuk le mert balfékek vagyunk. Viszont tele volt Dainty Dot-szerű(fotót a galériában megtaláljátok) múlt század beli éttermekkel, amik lepukkanva ott álltak és senki nem használta már... volt egy hangulata. Még akartam venni csípős szószt, de azt is elfelejtettem.


Chinatwn és a Beach Street közötti utcasarok... jók a házak :)


Chinatownból a tengerpartra akrtunk lejutni minél rövidebb úton, ezért gondoltuk, hogy ha elindulunk a Beach street-en akkor az jó irányba visz majd. Háát... kb jó irányba vitt is, de közben volt egy autópálya csomópont. A térképpel való rövid konzultáció után elindultunk északnak, az Essex street felé. Itt találtunk egy marhanagy pályaudvart amin úgygondoltuk, hogy keresztülmegyünk, mert hát miért ne, de mikor már tíz perce bolyongunk rájöttünk, hogy arrafelé nincs kijárat. De cserébe találtunk egy menő kereszteződést a pályaudvar nyugati felénél, ahol csomót pózóltunk(lásd jobbra). Volt egy kis sztori két fapofa csajjal, akik nem akartak odébbmenni, amikor fotóztunk, de leszereltük őket(bővebb információ a galériéban). Mikor végre lejutottunk a vízpartra megörültünk, ám ekkor kiderült, hogy csak egy szaros csatornánál vagyunk még és nem az óceánnál, ráadásul még a Bosztoni teadélután hajót is éppen renoválják, ezért nincs kint, nem lehet megnézni.
Nna akkor ha már ott voltunk átmentünk azon a hídon. Közben fotóztunk. Ez megint viccesre sikerült. A fotózásnál naggyon benézett egy pacák(fotót lásd a galériában), amit ott nem is vettünk észre csak utólag itt a táborban, mikor visszanéztük a fotókat. A híd egy külön kis modern városrészhez vezetett minket, ahol volt valami konferencia center, aminek a tövébe ültünk le pihenni kicsit, mert már eléggé kifáradtunk a sok gyaloglásban(itt született a következő vicces fotó , lásd balra). Ekkor már irtóra óceánpart-éhségünk volt, ughogy rászántuk magunkat(és Andrist is sikerült meggyőzni egy kis szelíd unszolás és rugdosás hatására) hogy továbbinduljunk északnak, visszamegyünk a hídon és kifekszünk az óceánpartra a maradék három órára(ekkor már fél hat magasságában jártunk). Útközben megintcsak türtént egy-két vicces dolog, mint például hogy találtunk egy vas sárkány szobrot, meg feltűnően pedofil-beütésű plakátokat a nyílt utcán(lásd a jobboldali képen, felül). Ezután már annyira otthonosan éreztük magunkat, annyira ellazultunk, hogy bevállaltuk a booty time-ozást ugyanezen a hídon. Najó több oka is volt annak, hogy pont itt tettük meg. Például az, hogy marhajó volt a háttér, meg hogy ha a pedofilok reklámozhatnak akkor egy szolíd kis booty time-on csak nem akadnak ki a bostoniak, meg hogy a kamera már naggyon merülőben volt és nem akartunk kockáztatni**. Ez meg annyira felvidított minket, hogy arra gondoltunk, "Úgy meginnék most azonnal egy jéghideg sört!". És így is tettünk.

BOOTY TIME!!

Lementünk az óceánpartra, Zozó gyorsan belemászott, mert már nem tudta türtőztetni magát, de egyből tovább is indultunk a legközelebbi "convenience store"*** felé. Megvettük a söröcskéinket, megiszogattuk a mellette levő csendes kis utcácskában egy kőpadon ülve, majd kifeküdtünk az óceánpartra és elszívtunk egy szivart, fennséges volt. Pont egy kis marina volt előttünk és voltak benne J-24-esek!!! Tiszta Balaton-hangulatom lett! :D (pont a J-ket nem tudtam lekapni, de a hangulat átjön a fotókról)
Jót beszélgettünk a jövőbeli külföldi terveinkről, kijönni megint, vagy nem... vagy inkább Londonba pincérnek, vagy mást... vagy otthon... és közben a lemenő nap fénye sötét narancsra festette a kis öböl túlpartján levő hat gyárkéményt... elmondhatatlanul jó volt. Olyan fiatalnak és felnőttnek érződütt minden... nemtudom megmagyarázni de valamit átéltünk itt együtt négyen amit továbbviszünk magunkkal, én legalábbis biztosan.
Ezután kicsit lehangoló volt visszasétálni az iskolabuszhoz és beszállni megint a konyhás csapathoz és elindulni hazafelé... De sebaj a pillanat örök marad.

Hupsz! Majdnem elfelejtettem valamit. Talán azér, mert mi is nagyon rohanva és tiszta véletlenül találtunk rá. Szóval a bejegyzés legelején említettem, hogy a Quincy Market tele van kajáldákkal. Nna mi ezt az elején nem tudtuk, mert nem mentünk be(nem is tom miért... egyszerűen csak nem jutott eszünkbe szerintem). Nna hazafelé ugye a QM-hez kellett visszamenni, mert onnan indult a busz. Volt még húsz percünk így hát elkeztünk lézengeni a market körül és betévedtünk magába a Quicy-be is. Zsibbasztó volt. Mindenfelé kajáldák, egyszerre legalább öt féle gyorséttermet látsz és legalább kétszerennyinek érzed az illatát. Mindenhol pörögnek a pultosok, osztják az egzotikus ételeket és ekkor te is odamész a kiszemelt pulthoz. Egy (itt) mindennapi Szusi-bár. A koreai pacák rádnéz és elkezdesz gondolkodni, hogy valyon makirit, vagy hikirit, vagy nagitiki vagy mi a fenét rendeljél. Erre természetesen megkérdi hogy miben segíthet. Te meg makogsz valamit majd odamondod, hogy a lehető legcsípősebbet kérem... Nna hát körülbelül nálunk is így történt. Kikaptuk a cuccokat(még egy hallevest és egy kis wasabi-t is kaptunk ajándékba) ilyen kis műanyagtálban lepattinthatós fedővel és egy pár rálcikával. Éppen hogy csak be tudtuk tolni és már rohanni is kellett a buszhoz. Mindenesetre nagyon fincsi volt, úgyhogy el is határoztuk, hogy ahol csak lesz rá alkalmunk később ott ki is fogjuk használni megint.

Huhh... Egyenlőre ennyit mára... Jó kis feltöltődés volt a sok robotolás közepette. Kellett már. Nagyon kellett... Ha "csak" ennyire lesz jó New York és Los Angeles, akkor már megérte az egész szívás egész nyáron keresztül... :D
__________________________________________________________
*: kifogott egy mexikói pacákot, aki modta neki hogy "itt meg itt vagy apukám, de gyere, szállj fel velem a buszra mert majd útközben elmagyarázom pontosabban"... szerencsére ez az opció nem volt túl szimpi Zozónak, ezért inkább visszajött. Egyébként saját elmondása szerint nem volt éles a helyzet, nem arra utazott a pacák amire ti gondoljátok csak tényleg barátságos akart lenni és sietett.
**: A Booty-time egy diszkószámnak a címe(vagy csak a slágersora... vagy valami... nem ez a lényeg), ami a "Ford Farlaine kaladjai" című filmben hangzik el, azaz kerül előadásra. Innen a hagyomány, amit végig fogunk vinni Amerikán és minden nagyvárosban vagy híresebb helyen le fogjuk magunkat videózni, amint booty time-ozunk. Ezt a családtagok kedvéért... :D
***: Olyan liquore store, ahol lehet mást is kapni nem csak piát. Magyarul kisbolt, közért... tudjátok.

Budapest Cowboys

Budapest Cowboys
A nyomunk Nevadában