"I believe in America..."
Furcsák ezek az amerikaiak. Furcsa ez az egész.Egyrészt nagyon sok előzetes várakozással jöttünk ide, valószínűleg sokkal többel, mint bárhova máshova külföldre annak előtte. Annyi amerikai filmet, könyvet, zenét stb faltunk már fel, hogy a tipikus furcsa bizsergés, ami akkor éri az embert, mikor először lát valamit élőben, amivel amúgy valamilyen formában már találkozott (pl a Colosseum vagy az első sziklás tengerpart), ez esetben összekeveredik a tompa megszokottsággal, "hát persze, hogy minden harmadik autó egy sárga taxi, elvégre New Yorkban vagyunk" (bár abból csak keveset láttunk eddig, de ez az érzés már akkor megvolt). Mert annyiszor láttuk már.
Másrészt viszont hiába próbál az ember fogódzót találni és általánosítások kerítésével körülírni, amire gondol, mert egy ilyen baszott nagy országnak nyilván ezerféle arca van, különösen, hogy a népessége is egy állandóan változó arányú totálisan kaotikus keverék. Azért még így is vannak dolgok, amikkel gyakran találkozunk, nyilván valamilyen mértékben jellemzőbb az itteniekre, mint mondjuk az európaiakra és így tovább, de hát megint csak: arányában nagyon keveset láttunk/látunk/fogunk látni, nem is túl mélyre, és hát tele vagyunk "+/-" elvárásokkal is. Tehát az elmondottak abszolút csupán személyes véleményként kezelendők és akként is csak időlegesnek és bizonytalannak. Nehogy magabiztosan hülyeségeket hordjak össze, bizony.
A sok rizsa után jöjjön néhány kósza vélemény. Itt minden kurva laza! (Ez jó nyitószövegnek hangzik egy felsoroláshoz mondjuk, de az most elmarad, mert nem tudok sok konkrétumot mondani. Egyszerűen csak mindenki laza.) Lehet, hogy az itt szokásos viselkedésnormák okozzák ezt az érzést, lehet, hogy az, hogy nagyon hirtelen szakadtam ki a zsúfolt, szmogos, vizsgák árnyától kísértett Budapestről a tágas barom utakkal, de kevés autóssal, rengeteg zöld területtel, nyugis , kicsi kertvárossal megáldott tábori létbe. (A tábor maga félig be van tolva az erdőbe, néhány barakkhoz igen meredek ösvény vezet! Az amerikai "Chip&Dale mókusok" és az egerek pedig olyan gyakran rohangásznak körülöttünk, hogy két nap után mindenki immunis lett rájuk és már nem kapkodunk a fényképezőgép után.) Be kell tartani a szabályokat (erről később), de az amerikai gondolkodásmód, azt hiszem, nem a szabályok ellenében feszíti ki a játékteret ("hogyan játsszuk ki"), hanem elfogadja, és azon belül meg olyan laza, hogy szétesik.
Féltem a kötelező jómodortól is. "Nájsztumítjúzzon napjában milliószor az, akinek hat anyja van, de ne én!, és ha rossz kedvem lesz, nem mosolygok, basszátok meg... Magyar vagyok! Álmosan nem köszönök senkinek! És nem köszönök meg minden apróságot, hiába várod, mert felesleges!", gondoltam. Nos, ez a hozzáállásom nyomtalanul elpárolgott (ami engem szerintem még a Daninál és a Zolinál is jobban meglepett). Nem tudok erről mit mondani, itt mások a szokások, és kész, azonkívül úgy tudom, bizonyított tény, hogy az ösztönös gesztusok, nem verbális reakciók (mint például jó közérzet esetén a mosolygás) visszafelé is hatnak (tehát a mosolygástól boldogabb leszel). De még ezt figyelmen kívül hagyva is, nem normálisabb a valóságosnál (ösztönösnél, őszintébbnél stb) kedvesebbnek és figyelmesebbnek mutatkozni, mint érzéketlenebbnek? Szóval ha ezt elfogadja az ember, akkor nem gond amerikaiul viselkedni, sőt sok helyzetben még kifejezetten jól is esik, hogy használhatom ezeket a kifejezéseket, amik alapban nem sokat jelentenek, de lehet őket úgy mondani, hogy jelentsen valamit. Szóval ez a dolog tetszik.
Amit gyakran hallani, hogy itt általánosságban kövérebbek az emberek, nos ez valószínűleg igaz, de csak egy-két ijesztő embert láttunk, az általános elhízás nem olyan durva, a fiatal nők meg sportolnak, és ez a nem éppen kalóriaszegény táplálkozással együtt sok esetben csinos alakot és pont megfelelé méretű húspárnákat eredményez. Azért a táplálkozással vigyázni kell, minden fejlett országban egyre nagyobb gond ez, és ha nem akarjuk, hogy az átlagéletkor mélyrepülésbe kezdjen, nagy változásokra van szükség. (A tej viszont finomabb, ha kevesebb szűrésen és kémai csesztetésen megy át. A tejben legyen zsír és olyan tejszínes beütés is! Az amerikai tej fehér víz. De még íze sincsen, az adalékok ellenére sem! Szörnyű. Az amerikai kávéról meg ne is beszéljünk. Amerikai kávé nem létezik.)
Itt még a csocsófigurák is dagadtak?!
Amit nem tudtam megszokni még: a batár nagy kocsik. Mindenki terepjáróval, pick-upokkal, kisbuszokkal közlekedik. Nem utálom én ezeket a kocsikat (bár biztos rengeteget zabálnak, nem mintha szerintem itt ez bárkit is érdekelne), csak szokatlan a dolog. Ami viszont bánt, az a pazarlás. Itten geci jólét van (lehet, hogy a nagyvárosok szegényebb negyedeiben mást látunk majd, de most itt vagyunk New Englandban, és itt ez van), ki szabad dobni a kaját (úgyis többet adnak, mint amennyit meg tudsz enni), bagóért jutsz használt kocsihoz, amit utána elég beletolni a tengerbe vagy elvinni egy roncstelepre, és így tovább. Mondjuk ennek egy része már Európába is igencsak jön be, más részét meg talán csak azért érzem hangsúlyosnak, mert a konyhán default és külön kóserügyi higiéniai okokból rengeteg kaját és nyersanyagot hajítunk ki.
Hej, a büszke csillagos-sávos Amerikában mindenhol ott van! (Minden McDonald's 'M' betűre, telefonfülkére, szoborra, parkbejáratra stb jut minimum két nagy amerikai zászló. Nem vicc!)
Apropó konyha: fogunk mi is főzni, most már majdnem biztos. Én elsőre a gulyásra szavaztam, ami viszont kiüti a pörköltet... hmmm, lehet, hogy inkább egy szimpla húslevest kéne csinálni vagy gyümölcslevest, akkor lehet pöri galuskával, de előételnek még Hortobágyi húsos palesz, utána meg rizskoch és csokis süti (francia recept) mondjuk. Négyen leszünk majd a munkára, ha a debil nagy eszközök kezelésével nem lesz gondunk, akkor semmivel.
Üdv, tépek kajálni mostan. Legyetek jók, és írjatok ám, hogy tudjuk, hogy miről írjunk és hogyan, és miről és hogyan ne stb.
