Ikszedik fejezet, amelyben véletlenül ugyan, de megholdazunk valakit, akit nem kéne, viszont cserébe egy újabb szállóigével gazdagodunk.
Az egész néhány sörrel kezdődött... (Mivel mással? A sör minden jó sztori és anekdota büszke táptalaja.)
Történt ugyanis, hogy az egyik este munka után elmentünk a Liquor Store-ba, vettünk fejenként három kis dobozos sört és megittuk a tábortól öt percre egy rozsdás, hangulatosan lerobbant híd alatt, egy kis folyó partján. Nem túl komfortos hely - a sziklákon kényelmetlen ülni és tele van férgekkel meg szúnyogokkal -, de egyrészt sokkal olcsóbb így sörözni, mint egy kocsmában, másrészt nem megy azon a para, hogy adnak-e négyünk közül a két 21 éven alulinak alkoholt. Három kis sörtől (kábé másfél üveg otthon) talán épp csak szalonspiccesek lettünk, de elég is annyi, no meg aludni is érdemes minél többet, úgyhogy hazaértünk vastagon takarodó előtt.
A lefekvés előtti fogmosás közben azért mentek a poénok, például a "Maci" Zoli viccesen felszólította az éppen pizsibe öltözni kezdő Andrist, hogy most le ne tolja itt a gatyáját. Ő viszont megtagadta a kérést, majd kezében a fogkeféjével, térdén az alsónadrágjával visítva kirohant a fürdőszobából nyíló hátsó ajtón át az éjszakába. A Dani rögtön utánaindult, egyrészt röhögni, másrészt szólni neki, hogy "hé, halkabban, öreg!", de későn, mert az éjjeli őrjáratot tartó párducléptű Louis már elő is bukkant a semmiből, barátságos mosollyal, teljesen nyugodtan, és megkérdezte, hogy mi a helyzet. Mögötte gyors, ideges JLev közeledett, ő - "superhero terminológiával" élve - a párducléptű Louis sidekick-je. (JLev egyébként teljesen úgy néz ki, mint Harry Potter, mindig lazul és poénkodik, csak éppen nem laza és nincs humorérzéke*, az övén meg egy csomó telefon, adóvevő és kulcs lóg, amitől igazi "fontosember" benyomást szándékszik kelteni, persze sikertelenül. Majd töltünk fel róla olyan képet, ahol Peter Pan-nak van beöltözve, hogy ti is röhöghessetek rajta. :D)
A párduléptű Louis kérdésére Andris egyből azt válaszolta, hogy minden rendben, bocsánat, ez csak egy vicc volt, és persze nem szeretnénk senkit sem felébreszteni. A párducléptű Louis azért nem hagyta ennyiben a dolgot, és elegánsan, haláltmegvető bátorsággal besétált a fürdőbe a négy félmeztelen vizeletgyűjtő kelet-európai barbár közé, és mintha csak baráti társaságban egy házibulin lenne, körülmászkált, megnézte, hogy nincs-e pia a hűtőnkben (konyháról csórt hungarocell doboz tele jéggel - JLevet ez egyébként teljesen lenyűgözte, "Saját hűtő!", mondta rosszul leplezett csodálattal a hangjában -, persze csak kóla volt benne), a szemetesben levő kajamaradványokat látva megjegyezte, hogy nem vicceltek, amikor azt mondták, hogy emiatt egereink lesznek (lettek is azóta...) . Közben "Maci" Zoli ügyesen felszívódott, mint utóbb kiderült, nem parából, hanem mert a félig felriadt Jurára rátört a menetrend szerinti éjszakai lidércnyomás, és elkezdett fojtott hangon ordítani. Ha a párducléptű Louis ezt látta volna, valószínűleg rögtön arra a meggyőződésre jut, hogy az alkoholnál sokkal LSD-szerűbb dolgokat szedtünk be, legalábbis Jura biztosan, és az nem lett volna jó. A fürdőből egyébként benyitott a szobánkba is, ahol már aludtak páran, de addigra Zoli már hatástalanította Jurát, úgyhogy a nagyfőnök látta, hogy itt csak szolid, normális emberek laknak, úgyhogy visszajött a fürdőszobába, távozni készülve. Én (PAZ) épp egy fél brownie-t (csokis süti) ettem, amit a konyhán ki akartak dobni és mi tök legálisan felhoztuk magunak. Ezt látva Louis megkérdezte, hogy van-e belőle még több, de mi nem tudtuk, hogy beugratós-e a kérdés, azaz enni akar-e belőle (szabad!) vagy lecseszni minket, amiért a bunkban kajálunk, meg azt forszírozni, hogy honnan szereztük (nem szabad!), rávágtuk, hogy nincs, pedig két nejlonzacskónyi brownie lógott a mosdó mellett, és a párducléptű simán észrevehette volna (de talán észre is vette).
Eddigre már el jószerivel el is felejtettük a párducléptű Louis érkezésének körülményeit, különösen hogy ő fel sem hozta, így aztán teljesen készületlenül ért minket, amikor némi elnéző mosolygás és no problemezés után kifelé indulva visszafordult, és búcsúzóul hozzátette: "Just keep your pants on!" - aztán kiment. Egy ideig némán egymásra meredtünk, aztán az Andrissal olyan röhögőgörcsöt kaptunk, hogy legalább egy percig nem bírtuk abbahagyni. A Dani ekkor jött vissza a fürdőbe és azt mondogatta, hogy "Ez nem vicces!", de aztán ő is nevetni kezdett, Andris meg a törülközőfogason lógott, mert annyira elgyengült a térde a röhögéstől...
Hogy Louis miért nem volt kicsit sem mérges, és miért nem csinált balhét, ha már, mint kiderült, végig látta a lobogó pélós esetet, arra utólag több magyarázatot is kitaláltunk. Lehet, hogy azért, mert már tapasztalt, sok mindent látott ebben a táborban, és egy pucér alsótest nem akasztja ki. :D Lehet, hogy azért, mert azt gondolta, ez még mindig jobb, mint ha egy üvegbe pisilünk, és azt közszemlére bocsájtjuk. :D Az azonban mindenképpen közrejátszhatott a reakciójában, hogy Amerikában annak, amit csináltunk, hagyománya van. Házibulikon például gyakran előkerül az a játék, amely során a jókedvű és duhaj fiatalok az út szélén állva letolják a nadrágjukat és a sötétből figyelmeztetés nélkül elővillanó seggükkel riogatják a mit sem sejtő prűd autós felnőtteket, akik emiatt félrerántják a kormányt és hamburgerhússá kenődnek egy villanyoszlopon. Ezt "mooning"-nak hívják, innen tehát a postcím. (Áhá!) Még a wikipédián is megtalálható a fogalom egyébként, bár ott nem a bulis vonzata van kiemelve.
Louis meg egész jó arc, és ez óta az eset óta még jobban összebratyiztunk vele, de arról majd később. Egyvalami azonban biztos. Új szálllóige született párducléptű főnökünk ajkain.
"Just Keep Your Pants On!"
------------------------------------------------------------------------------------------------
* : Történt ugyanis, hogy átmentünk egyszer a klotyó nélküli faházaknak szánt külön zuhanyzó és mellékhelység épületbe (a beceneve "Swamp", ez rá is van föstve szép nagy betűkkel). Beültünk a trónra, közben meg betrappol a minden kanálhoz lé JLev és vizelés közben megkérdezi, hogy van-e toalett a mi barakkunkban, vagy mi a szöszért vagyunk mi itt. Én erre a zárkám takarásából azt válaszoltam, hogy "We don't really have", arra utalván, hogy ami van, az kicsi és romos és különben is, miért ne jöhetnénk át? Itt legalább nem alszik senki. JLev azonban komolyan mérlegelte a válaszom és végül azt mondta: "Yes, I believe you have!"
