Önkéntes agymosás
Az egész úgy kezdődött, hogy elhatároztuk, megpróbálunk minél mélyebben és több dimenzió mentén belekóstolni az amerikai kultúrába, úgy (is), ahogy otthonról nem tudunk. Ennek pedig mi is lehet jobb módja, mint szűrés és védelem nélkül minél hosszabb ideig kitenni szegény óvatlan agyunkat az amerikai nép legfőbb szellemi mannájának, a kőkeményen, érzéketlenül és végeérhetetlen folyamban ömlő Televízió masszájának? Ha le akarunk ásni az amerikai néplélek mélyére, ennek az ezerarcú istenségnek az arcába kell belebámulnunk, mondogattuk egymásnak bátorítóan, amikor a még boldog, gondtalan, gyermekmentes napjaink egyikén leültünk a Staff Lounge-ban álló plazmatévé elé.
Egyvalami hamar nyilvánvalóvá vált - vagyis bizonyos értelemben már nyilvánvaló volt eddig is, olyan popkulturális ikonok (otthoni, szolid mennyiségű) fogyasztásának hatásaképp, mint a Kázmér és Huba vagy a Rém rendes család (vagy ezer más forrás), de én mégis csak itt, most éreztem át ezt igazán -, mégpedig az, hogy itt a tévézés fogalma egyszerűen mást jelent, mint otthon. Mert Magyarországon akkor ülsz le a tévé elé, ha egy műsor érdekel, vagy ha fáradt vagy és csak szörfözgetni akarsz. Rendben, a gyerekek közt biztos otthon is van már rajzfilmcsatorna-függő, de nehezen tudom elképzelni, hogy valaki az éjjel-nappali MTV, RTL Klub vagy mondjuk valamelyik okosító csatorna (National Geographic, Spektrum stb) nézésének rabja legyen. (Még a brazil szappanopera-csatornák sem zabáltak fel túl sok agyat, és valószínűleg azokat is nagyrészt az idős, egyedülálló öregasszonyok köréből tette.) De itt más a helyzet. Ha kicsit is érdekel a körülötted lévő világ, akkor hótziher, hogy mindig fogsz találni egy olyan műsort, amit megpillantva úgy érzed/érezheted, hogy az éppen baromira érdekel. Minden sportnak van (egypár) saját csatornája, minden hobbinak, vallásnak, zenének egy újabb csatornaköteg jár és így tovább. HBO-ból is több van, nagy sansszal kifoghatsz egy érdekes filmet is, de van legalább száz csatorna, amin csak filmeket adnak, de nemcsak a csatornákra, hanem minden filmre külön-külön is előfizethetsz pár dollárért, mintha csak egy kölcsönzőből vennéd ki a filmeket. A fentieket ugyanis mind annak a tükrében kell olvasni, hogy itt sokkal nagyobb fontosságú az, amit Magyarországon még csak mostanában kezdenek felfedezni: a csatornák csomagokban vagy egyesével való előfizetése. Nem lennék szívesen családapa Amerikában, akinek az a feladata, hogy egy adott (mondjuk éppen szűkös) pénzkeretből az egész családnak megfelelő csatornakollekciós állítson össze! Nagy a választék, de ha mindig a legjobbat akarod előfizetni/nézni, sokat kell paráznod meg utánaolvasgatnod. Nálunk sok mindenféle vegyes csatornák mellett (sport, főzős stb) még az HBO-k és a sorozatcsatornák vannak előfizetve (pl a Fox-ok), de például a több száz erotikus és pornócsatornát (cím alapján a kedvencem a "Girls In Wet T-Shirts" vagy valami hasonló című csatorna - a cím ugyanis megjelenik akkor is, ha az adás nincs előfizetve) nem vették meg nekünk a zsidók*.
A Kázmér és Huba az egyik legzseniálisabb amerikai egysoros képregény. Nem csak hogy vicces (sok gyermetegen debil, fejfájdítóan vacak amerikai képregénnyel és viccel találkoztam - a legrosszabbak a szóvicceik!**), de akkora igazságok vannak benne, hogy száz év múlva visszatekintve simán elmegy majd filozófiai irányzatnak.Azzal tehát alapvetően nincs gond, hogy eltöltsd az időd a tévé előtt, de
felmerül a tévézés egy másik, megkerülhetetlen aspektusa is: a reklámok. Ezek pedig, ne kerteljünk, nagyon fárasztóak. Jó részük hihetetlenül buta és primitív. Azt vártam, hogy alapvetően kifinomult, könnyen fogyasztható és érdekes szösszenetekkel fogok találkozni, hiszen egy tévéfüggő nemzetet akármivel már nem lehet megfogni, és persze van ilyen is (ezek youtube-on is fent szoktak lenni). Ehelyett sok reklám egy arcpiritóan egyszerű módszerekkel hipnotizálni próbáló, monotonon sulykoló agyfurdancs. "Vedd meg ezt a kést, mert nagyon éles! Más kés viszont ezzel szemben nem ennyire éles. Mert ez a legélesebb. Ez a kés egy éles kés." Némelyik termékvásároltató reklám a sarokban visszaszámol egy vagy két percről másodpercenként, hogy a néző azonnal felkapja a telefont, amíg a készlet tart! (Én is majdnem vettem egy benzines motorral működő fűnyíró és kutyaszar-felszedő gépet, de szerencsére foglalt volt a Staff Lounge-os telefon, amíg lejárt a számláló) Minden tévé-shopos típusú, termékrendelős reklámba kell egy nő meg egy férfi, mert így korrekt, az egyikük fehér, a másik pedig fekete. (De láttam már többet, amibe beleerőltettek mexikóit is, mert már az is egy "megszólítani szükséges" népcsoport kezd lenni. Kis kitérő: Great Barringtonban, az USA egy északkkeleti államának kisvárosában a bankban a két ügyintéző közül az egyik elé ki van rakva a "Beszélek spanyolul!" tábla... és nem lennék meglepve, ha az adott bank minden fiókjában így lenne.) A családok mindig ideális családok, ebbe nem sikerült beleunniuk a reklámgyártóknak. Fiatal házaspár, két gyerek (fiúlány), a kert felől, a verandáról meg egy szépen ápolt kutya és macska üget be, a nagyszülők pedig maximum ötven évesnek tűnnek (a színészek negyvenesek, de hé, a sminkesek könnyen tudnak ennyit öregíteni). A család szentsége azonban csak a reklámok álomvilágában ilyen tökéletes és érintetlen, a kevésbé idealisztikus műsorok, például a valóságshow-k egészen más hozzáállásról tanúskodnak. Láttam egy reklámot ("Bridebusters - only on Channel 360!"), ami egy olyan valóságshow-ról szólt, ahol sok-sok fiatal hölgy ugyanahhoz a fickóhoz próbál hozzámenni, de sorra kiesnek a jelöltek, míg végül ketten járulnak az oltár elé, akik közül az egyik a szertartás előtt persze kiesik... Hát így hogy lehet komolyan venni a házasságot? És még beugranak az embernek a vegasi kaszinó-templomok is, ahol instantházasságot lehet kötni részegen (vagy éppen imádkozni a jó szerencséért). Szintén durva látni, hogy mennyi "jogi aggresszivitásra " sarkalló reklám megy a tévében. Csodálkozunk és viccelődünk, hogy Amerikában mindenért perelni szoktak, de ha óránként látnál egy megnyerő mosolyú, bizalomgerjesztő ügyvédet a tévében, aki arról bizonygat, hogy akármi rossz is történt veled, elesel a pénzedtől, amit amúgy teljesen megérdemelnél, ha nem hívod fel őket, hogy együtt egy jót pereljetek. ("You have been injured? We'll help you to get your money! Call our lawyers free!") De amúgy is nagyon szuggesztíven van minden megfogalmazva, és néha viccesen konkrét tényekkel győzködnek. Megtudtam például, hogy ha a kertemben nem olyan szép a fű, mint a képernyőn (valószínűleg ez a helyzet, mert a tévében éppen egy számítógéppel renderelt képet mutattak), akkor nekem bizony speciális fűmagokat kell most rendelnem, mert ettől szép lesz a füvem, egy zsák csak ennyi meg ennyi dollár, ami elég ötven négyzetméterre vagy száz darab kutya- vagy macskapisi által kiégetett foltra. A szájbarágós fogalmazásmód kiterjed a biztonsági figyelmeztetésekre is, ami már Európába is egész jól eljutott (például a használati utasításokban), de azért azon nehéz nem nevetni, amikor egy autóreklámban a nagy reptérszerű betonplaccon köröző és faroló kocsit mutatják, de közben a képernyő aljára kiírják, hogy "Ön ne próbáljon meg így vezetni, a reklámot szakképzett sofőr segítségével készítettük el!".Nem akarok gonoszkodni, de ha tényleg annyit tévéznek az amerikai gyermekek, mint amennyit a felmérések mutatnak, és tényleg olyan sok szülő használja gyermeknevelésre a tévét, akkor a műsorok és reklámok stílusát, színvonalát, hozzáállását elnézve nem csoda, hogy a felnőtt amerikaiak, úgy tűnik, néha olyan lusták gondolkozni... Erre majd később, nem a tévézés tükrében, visszatérünk.
---------------------------------------------------------------------------------------------
* : Nem irónia vagy gonoszkodás! Ezek tényleg zsidók! :D
** : A sad horse walks into the bar. The barman asks him: 'Why the long face?'
