A Six Flags más szemmel

Scream
Felülsz a keretre, lógászod a lábad. Mindenki lógássza a lábát. Észreveszed és gyorsan abbahagyod, nehogy azt higgyék, hogy ideges vagy. Pedig az vagy. Egy kicsit. Aztán hirtelen kilőnek felfelé a francba és nagyon magasról, túl magasról látod az egész parkot. Nem félsz, baromi jó érzés, elönt az adneralin és az emberi korlátok közül való hirtelen kiszakadás mámorító élménye. Aztán a keret lassulni kezd, neked pedig csökken a súlyod. Gyorsan. A belső szerveid megemelkednek. A súlytalanság állapotában lebegsz, és nem is olyan kellemes érzés, mint a filmeken. Kiemelkedsz a székből, mert a keret már megindult lefelé. Egy pillanatig hihetetlenül bepánikolsz, megüt a "hé, én még itt vagyok, ne hagyjatok itt! nem akarok a levegőben maradni!!!", aztán a vállpántok visszahúznak és lezúgsz a föld felé. Megint nem félsz, visítasz és röhögsz. A lenti sorban állók kíváncsian és irigyen nézik az arcod. Csóválod a fejed, nem lehet elmondani! Mutatod a hüvelykujjad, hogy megéri a várakozást. Bólintanak, negújult türelmetlenséggel állnak az egyikről a másik lábukra... Röhögve elmész. De azért kicsit furcsa érzés újra a földön sétálni. A LEVEGŐBE TARTOZOL!!! :D

Superman
Végtelennek tűnő várakozás után, kiszáradva, félholta aszalódva kerülsz sorra. Fásultan beülsz a kocsiba (az első helyre), megindulsz felfelé. Mész. Még mindig mész. Felfelé. Nagyon meredeken. Lenézel, megszédülsz, megint mereven előreszegezed a pillantásod a hót szűz levegőégbe. Még az emelkedő felénél sem vagy... Szorítod a csöveket. Ráz a kocsi. Próbálsz valami unalmasra, mondjuk az adóbevallásodra gondolni. Nincs adóbevallásod, megszívtad, paráznod kell tovább. Hülye, rövid, értelmetlen vicceket mondasz. Mindenki gyorsan és görcsösen nevet. Lenézel, már nem szédülsz, túl magasan vagy, irreális, nem igaz, hogy egy vékony, magas fémalkotmányon egy baromi nagy, emberekkel megpakolt vonatkában ülsz ilyen magasan, és tíz másodperc múlva több mint száz kilóméter per órával fogsz száguldani! Nem igaz! Hát persze, erről van szó! Csak szórakoznak veled! Vigyorodni próbálsz.
- Mi a rohadt kib*** f***ért ültünk fel mi erre? - kérdezed tárgyilagosnak és hidegnek szánt hangon. Valamiért reszelősnek és rekedtnek hangzik. A többiek röhögnek, de ők sem értik, hogy mit keresnek itt. Hirtelen iszonyatosan bepánikolsz. A vonat felér a csúcsra. Nagyon lassan, iszonyú lassan araszol tovább a lefelé görbülő pályán. (Hosszú a vonat, amíg a közepe fel nem ér a csúcsra, az eleje lassan megy lefelé... el tudjátok képzelni.) Csigalassúsággal majdnem függőlegesbe dől veled a vonat (de te negatívnak érzed - egy pillanatra nem érted, miért nem dőlsz le vonatostul a sínről...), és lefelé bámulsz egy cérnavékony sínre, ami a föld felé zuhan és ott eltűnik egy betonalagútban. Egyrészt biztos vagy benne, hogy másfél perc múlva meg fogsz érkezni az állomásra, de ugyanakkor pontosan tudod, hogy most bizony meg fogsz halni. Furcsa, skizofrén pillanat, amit az szakít félbe, hogy a vonat hirtelen tízről százra gyorsul. Lefelé. Már nem kell támaszkodnod a rúdon, megszűnik a súlyod. Esel a vonattal együtt. Mindenki üvölt körülötted, és marhára irigyled őket, mert te nem tudsz, egyszerűen beléd szorult a levegő. Lezúgol a betonalagútba, aztán megint fel, a kanyar telején megint érzed a súlytalanságot, pont olyan íven mész, mintha valaki elhajított volna, és ezért az a roppant nyugtalanító érzésed támad, hogy nem is vagy a vonatra rögzítve és amikor ő lefelé megy majd, te tovább repülsz előre és a földbe csapódsz. Persze ez a nyugtalanító érzés fel sem tűnik, mert éppen amúgy is halálosan rettegsz. Megint a föld felé zúgsz. Három g gyorsulás passzíroz az alsó feled irányába, alázatosan meggörnyedsz, a látásod egy pillanatra elgyengül. (Végre megérted azt a furcsa "kanyarban elhomályosuló képernyő"-effektet abban a régi F-22 szimulátorban...) Aztán felfelé ránt a három g, a vér a fejedbe megy. Egyszer csak elernyedsz, már nem görcsöl a tested, az agyad feladja az aggódást, az adneralin nem tud mit kezdeni magával. Megnyugszol, pedig a levegőben pörögsz és nincs esélyed. A Superman lefékez. Újra látsz. Mindenki röhög mögötted. Az árulók!!! Mindegy, te is műröhögsz. Újra kapsz levegőt! Rájössz, hogy mennyivel jobban szereted a levegőt, mint a szuperment (aki amúgy is kívül hordja az alsónadrágját, elég ciki alak). Kiszállsz a szerelvényből, remegnek a térdeid. Bazmegbazmegbazmeg, mormolod, mint valami őrült tantrát. Vigyorogni kezdesz, és tíz percig nem hagyod abba. Élsz! A földön vagy! Ember, ezt meg kell becsülni!!!

Mind Eraser
Ahogy a réééégi vicc mondja: "Azt gondoltam, hogy be fogok szarni. Azt is gondoltam, hogy be fogok hugyozni. De arra nem számítottam, hogy az egész a nyakamba folyik majd..."

Ringispíl
Rajtam kívül mindenki ült gyermekkorában ringispílen, de mivel nekem nem volt gyermekszobám (sem), ezért most kellett ezt bepótolnom. Nem túlzás azt állítani, hogy gyermekkori álmom volt ez! Azt kell hogy mondjam, az azóta eltelt tíz(-tizeniksz) év semmit nem vett el az élményből, marha jó volt! Minden nyugis, lassú, álomszerű. Fel-le mozogsz, recsegős, régies zene szól, az a fajta, ami soha nem volt új, hanem húszévesnek született meg egy bakelitlemezen vagy mágnesszalagon materializálódva. A fa tárcsa halkan, udvariasan és előkelően meg-megreccsen a finom nyekergés hangszőnyege fölött. A fények nem metszenek a szemedbe, de ha felnézel, mégis elvarázsolnak. A műanyag ló, akin ülsz, tisztelettel tölt el: ezer meg ezer embert cipelt már, ezer segg koptatta hátát és még mindig ugyanolyan dacosan fújtat, szoborszerű pózba merevedve, mint tíz éve, miközben egyenletesen siklik előre, mindvégig pontosan ugyanakkora távolságot tartva az előtte levő csikótól és a mögötte levő tigristől. Az aprólékos, de ötletszerű színeket használó festéseket nézed rajta. Vajon ki csinálta? Hol van most ő? Elgondolkozol azon is, hogy végül is mi olyan különleges ebben, amiért régen olyan sok volt belőle. Vagy csak a puszta technikai kivitelezés izgatta a felnőtteket, a gyerekek meg mindent élveznek, ami színes és mozog és zenél? De aztán elveted ezen szentségtelen eszméket, mert hiszen te is éppen nagyon jól érzed magad rajta, és ha a varázslat működik, tök mindegy, hogy hogyan, sőt kell is , hogy ne értsd...

Hihetetlen jó volt az egész...