Éjszakai támadások

Régebb óta ígértük ezt a posztot, de nem is baj, hogy csak most került megírásra, mert tegnap este is történt valami izgalmas.
Ahogy az előző posztból kiderül, a második héten összeköltöztünk a kitchen staff többi tagjával és a három maintenance-es sráccal.
Minden az első éjszakán kezdődött. Az egésznapos munkától elfáradva mindenki mélyen alszik. Hajnali fél háromkor ordíbálásra ébredünk. "WHO IS THIS? WHO IS THIS?, DON'T SHOOT ME..."
Mindenki felriad, de egyedül Sasha ugrik le az emeletes ágyából és ökölbe szorított kézzel kémlel a sötétségbe. Mire mindenkinek bebootol az agya, és felfogja, hogy Amerikában van egy tábori faházban egy csomó kelet-európaival, már kiderül, hogy az amúgy is furcsa Jura ordibál. Én arra gondoltam, hogy a tipikus amerikai filmekben lévő gyilkosok egyike talált ránk, Andris azt hitte, hogy tornádó jön, Artem meg nem tudom mit hitt, mert ő fel sem ébredt. Pjotr indulatosan magyaráz valamit az alatta fekvő Jurának oroszul, mi, többiek meg saját nyelvünkön káromkodunk... Mint utólag kiderült Jura minden este ezt csinálja. Szed rá valami gyógyszert, amitől, saját elmondása szerint, nem álmodik rosszat (van ilyen gyógyszer???), de úgy látszik nem használ. Azóta a már megszokott és szállóigévé lett WHO IS THIS-en kívül volt, hogy ezt ordította: HOW CAN I CALL YOU? DANIEL, DANIEL, DON'T TOUCH ME!!!
Oké. Túltettük rajta magunkat, megszoktuk, már nem mindíg ébredünk fel. Végülis lehet, hogy minden huszadik ember alvászavarral küzd, és nem olyan nagy meglepetés, hogy közöttünk is van egy.

Pár nap múlva, amikor egyre nagyobb szükségünk volt az alvásra, mert a munka egyre keményedett, egy óra után kivágódik a bunk-unk ajtaja, és valami bedől a padlóra. Majd az a valami egy kicsit felemelkedik, és újra elvágódik. Majd jön mégegy ilyen valami. A két valami fulladozva röhög (ekkor már lehetett sejteni, hogy nincs baj, de előtte első gondolatom, most nekem, a tornádó volt). Kiderül, hogy a két valami, a tábor két dolgos maintenance-ese, akik egy kicsit berúgtak. A bunk -unkhoz négykézláb jutottak el, és bejárati ajtó előtti két lépcsőfok nem volt nekik könnyű akadály. Ez alkalommal is káromkodásözön következett, majd Guillaume és Pjotr kimentek még cigizni egyet. De annyira tetszett nekik az este, hogy kint sem tudtak csendben lenni, így a bunk-unk örző-védője Sasha alsónadrágban és sarkában a szintén alsónadrágos Nayil-el kiment, hogy rendre utasítsa őket. Ez egy kis orosz-ukrán szócsatából és egy kis ukrán-francia rugdosásból állt (Sasha megrugdosta a francia gyereket, mert nem hagyta abba a röhögést). Pjotr még egyszer bejött a bunk-ba, magában röhögve, valamit keresett a polcán, közben elfáradt és ráült szerencsétlen Jura fejére, aki eddgi nem is ébredt fel. Még az este nagy egyetértésben elhatároztuk, hogy bizonyos szabályokat lefektetünk, de ez eddig nem történt meg (pedig egyre több probléma merül fel az együtéléssel kapcsolatban).

Egyik este, amikor mindeki időben lefeküdt aludni, valami csoda folytán Jura sem ordítozott (vagy csak már immunisak lettünk rá), hajnali négy óra magasságában nagyon hangos kaparászó kopogásra ébredünk. Zozó (tudjuk a másik Zoli...) és Márcsin odament a fürdőszobába nyíló hátsó bejárati ajtóhoz, hogy megnézze ki az. Nem volt ott senki, de egy-két méterrel odébb megláttak valami fura élőlényt. Körülbelül akkora volt, mint egy macska, fekete és ijesztő tüskék meredtek a hátából, a farkából és mindenéből az ég felé. Egy tarajos sül (porcupine, ahogy itt nevezik). Mondtam is a vadászainknak, hogy vigyázzanak, mert ha jól tudom a tüskéi mérgezőek, de Márcsin a lengyel házörző nem törődött a veszéllyel megdobta egy jókora fadarabbal.

A "kopogás" helye a bunk-unk oldalán

Másnap persze mindenkinek elmeséltük az esetet, mert mi még csak-csak megküzdünk egy ilyen állattal, ha bejön a bunk-unkba, de gyerekekkel van tele a bábor. Kicsit sajnáltam, hogy lusta voltam felkelni és megnézni ezt a különleges állatot, de mire ténylegesen felébredtem gondoltam már úgyis elszaladt. Akkor még nem sejtettem, hogy lesz még rá alkalmam...
Pont azon az estén történt, amikor a legtöbbet ittuk, és másnap mentünk Six Flags-be. Miután visszaértünk a táborba persze nem mentünk egyből aludni (kölcsönvettük a konyhás golfcar-t, ami elég hangosan berregett az éjszakába, Andris hülyítette a többieket, hogy milyen részeg, akik bevették...), de amikor kényelmesen elhelyezkedtünk alvásra, izgatottan berontottak a házunkba, hogy itt van az Állat. Most nem követtem el mégegyszer ugyanazt a hibát, úgyhogy kipattantam az ágyból és elkeztem rohanni, arra, amerre a többiek látták. Arra még volt időm, hogy elvigyem Dani fényképezőgépét, aztán valaki átal kezembenyomott seprűvel a kezemben, nyakamban a géppel, mezítláb, alsónadrágban rohantam a vizes füvű réten, nyomomban két vagy három hasonlóan öltözött és felfegyverzett lakótársammal. A medencénél rá is találtunk, mert a nagy menekülésben a kerítésbe ütközött, így tudtam róla két fényképet csinálni.

Sajnos nem túl jók, mert ez az állat elég gyorsan mozog, és nem állt nekem pózt.

Nem tudtuk sokáig nézegetni, mert megtalálta a rést a kerítés és az ajtó között (a második képen épp ez látható) és elrohant a medencékhez. A táboriak elmondása szerint azért rágta a házunk oldalát, mert a ragasztót szereti, ami a laminált léceken van. A lyukat egyébként egy-két nappal később, már rendbe is hozták. Egy este ugyan megint próbálkozott az állat, de akkor hamarabb észrevettük, és elkergettük. Egy másik este meg csak messzebb találkoztunk vele (vagy egyik társával).

Már annyi minden történt esténként, hogy nem is nagyon csodálkoztam, amikor lábdobogásokra ébredtem, pontosabban verekedésre. A mellettem lévő ágyon fekvő Guillaume-ot rugdosta nagy hévvel Jura, az ukrán pszichopata. Az okát nem tudom, de gondolom Guillaume dobálta valamivel, vagy felkeltette, mert mindíg ezt csinálja. Nem is csoda, hogy egy pár nappal ezelőtt Jura a szokásos éjszakai ordibálása közben hálózsákjával odaugrált Guillaume ágyához, és csak akkor ébredt fel, amikor észrevette, hogy Guillaume nincs is ott Azóta ezt mégegyszer megcsinálta. Azok az éjszakák már nyugodtnak számítanak, amikor csak arra ébredünk, hogy vihar van, valami leesik... Például egyik este leesett az ágyam melletti szekrényről, egy negyed négyzetméter nagyságú velntillátor (Guilleaume nem tud róla, de szerintem ő rántotta le, amikor hajnalban hazatámolygott), aminek a hangjára nem kellemes felébredni, de már nem izgatott fel annyira a dolog.
Tegnap este is voltak durva támadások, de azok nem ellenünk irányultak (csak fordultak) és erről majd később...