2007/06/02

Té mínusz kilenc nap


Második fejezet,

amelyben igazából nem történik semmi érdekes, csak Micimackó utazgat Vietnámban.

Sűrű a vizsgaidőszak, szívjuk a fogunk, de hajt a tudat, hogy alig több mint egy hét múlva magunk mögött hagyjuk az egyetemi szart, akármilyen eredménnyel is, és húzunk nyugatra, mint a Kákalaki Akka. (De lehet, hogy ő nem nyugatra húzott, nem tudom.)

Addig is pár szót arról, hogy hova is megyünk!

Amerikában* elterjedt szokás a gyereket hosszabb időre leadni táborozni a nyárra. Nem iskolai táborról van szó, hanem olyan helyről, ahol tulajdonképpen idegenekkel van együtt, de vannak programok meg ezerféle szabadidős tevékenység-lehetőség, ha már annyit perkálnak a gyerek szülei. Ilyen helyeken persze rengeteg dolgozóra van szükség, és itt jövünk képbe mi, egy csomó más fiatal a világ minden tájáról, akik meg szeretnék nézni az országot, meg persze rengeteg amerikai fiatal, aki egyszerűen csak zsebpénzt akar keresni. Mi kisegítő személyzetnek jelentkeztünk, azonbelül pedig konyhásnak, mert a gyerekekhez nincs türelmünk, ráadásul elég sok mindenre kéne figyelnünk, amire amúgy eszünkbe sem jutna, ha a gyerekekre szeretnénk felügyelni, mert odakint nagyon komolyan veszik az olyan nehezen körülhatárolható dolgokat, mint például szexuális zaklatás vagy megalázás, és szar ügy, ha nyári munka alatt egy buzgó amerikai szülővel kell pereskedned, mert perverz, romlott indítékokból megsimogattad a gyermeke fejét, ha ügyes volt, magadhoz ölelve elkaptad a vízben, ha fuldoklott, vagy rászóltál (ne adj' isten felpofoztad), ha épp a késével faragta bele a nevét a lábszáradba. A kinti kerti munka ellen meg az szólt, hogy esőben is kell csinálni, no meg a tűző napon egész nap füvet nyírni sem a legkellemesebb meló.

A táborban meg az lesz külön poén, hogy valamilyen zsidó kulturális dolog lesz ez, héber köszönésekkel és kóser konyhával. Érdekes lesz, az biztos, majd igyekszünk gyorsan akkumulálódni (van ilyen szó?). A táborról infók itten vannak, ez meg az idén ott munkát vállaló fiatalok nevének és nemzetiségének listája. Please note: Zoli és az én nevemnél nem "Hungary" áll, ahogy Daninál, hanem "Hungry". Hogy ez jelent-e valamit (például hogy több kaját fogunk-e kapni, amiért a névsor szerint állandóan és makacsul éhesek vagyunk), vagy sem, azt még nem tudjuk.

Ennyit mára, igyekszem rávenni a többieket, hogy ők is írjanak valamit, mondjuk a tábori meg a tábor utáni terveinkről.

Micimackó pedig, ahogy ígértem, Vietnámban tekereg.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* : igen, tudom, hogy a helyes kifejezés ide "USA" vagy "Egyesült Államok" lett volna, mert Amerika egy földrész és sok más ország van még rajta, de hát a kultúrfasizmus ereje nagy, én meg gyenge vagyok.

3 komente:

Unknown tha...

akklimatizálódni-t kartál sztem írni ;)

Andris tha...

"akartál"-t akartál sztem írni ;)

Unknown tha...

:D

Budapest Cowboys

Budapest Cowboys
A nyomunk Nevadában